Egy ismerősöm nyíltan beszélt nekem arról, hogy azért is lépett segítő útra és lett pszichológus, mert ő maga is küzdött depresszióval fiatalabb korában. Az NBC News is egy hasonló szakemberről, Stacey Freedenthalról ír, aki a húszas éveiben amellett, hogy szociális munkás diplomáját írta, egy lelkisegély-szolgálatnál dolgozott: pontosabban egy öngyilkosság-prevenciós forródrótnál. Saját bevallása szerint ekkor lassan már tíz éve depresszióval küzdött, és a másoknak adott tanácsok, hogy mégis miként emelkedjenek felül a negatív gondolatokon, neki nem használtak. 1996-ban, egy hónappal azután, hogy abbahagyta a munkáját a lelkisegély-szolgálatnál, Freedenthal megpróbálta megölni magát. „Senki sincs beoltva öngyilkosság ellen. Bárkit érinthet, még a segítőket is” – mondta a jelenleg a denveri egyetemen tanító Freedenthal az NBC Newsnak.
A portál nem véletlenül beszélt vele, ugyanis amellett, hogy a WHO legújabb statisztikái szerint világszerte emelkedő tendenciát mutatnak az öngyilkosságok (olyannyira, hogy a 15-24 éves korosztályban már ez a második vezető halálok), a héten egyszerre két, széles körben ismert mentálhigiénés szakember önkezével vetett véget az életének.
Jarrid Wilson és családja (Fotó: Facebook)
Gregory Eells, a pennsylvaniai egyetem tanácsadói és pszichológia tanszékének a vezetője és Jarrid Wilson, egy közkedvelt kaliforniai egyház lelkipásztora is végzett magával. Mindkét férfi mentálhigiénés szakember volt, így joggal tették fel sokan a kérdést, hogy ők akkor miért nem kapták meg a szükséges segítséget? Julie Carel, az American Association of Suicidology volt elnöke szerint a depresszió és szorongásos zavarok egyik fő alapeleme, hogy az agyunk hazudik nekünk. „Amikor a depresszió azt mondja neked, hogy értéktelen vagy, nehéz ellentmondani neki még akkor is, amikor egész nap másoknak segítesz abban, hogy ne érezzenek így. Vagy lehet, hogy főleg ezért nehéz már magadat is meggyőznöd.”
Dr. Gregory Eells (Fotó: Facebook)
A cikk elején említett szakember és Freedenthal is egyöntetűen azt gondolják, hogy a másik ok, amiért jóval nehezebb helyzetben vannak a segítők, az az, hogy azt várják tőlük, hogy erősek legyenek, illetve félnek attól, hogy a szakmájukban elterjed, hogy küzdenek, és stigmatizálják őket.
Azt nem lehet tudni, hogy Eells és Wilson jártak-e terápiára, és azt sem, hogy mi áll pontosan öngyilkosságuk mögött. Eellsről annyit tudni, hogy hat hónapja volt tanszékvezető és nehezebbnek találta a feladatot, mint amire számított. Ráadásul nagyon távol került a családjától, ők még mindig Ithakában laktak felesége munkája miatt.
Wilson, aki kifejezetten mentális betegségekkel, addikcióval küzdőknek alapította templomát, az elejétől fogva nyíltan vállalta depresszióját.
(Fotó: istock)
„Arra nincsen egyszerű válasz, hogy lehet-e egy mentális beteg jó segítő, minden eset egyedi – mondja Józsa Tamás klinikai gyermek-szakpszichológus, család- és párterapeuta. – Általánosságban elmondható, ami az AA csoportok (Anonim Alkoholisták) esetében tapasztalható: egy valaha volt alkoholista, aki már régóta nem iszik, igen jó mentor, segítő, támasz lehet a többi csoporttag számára, egy még éppen megvonási fázisban lévő, vagy folyamatos visszaesésekkel küzdő illető azonban nem tud még másokon segíteni, hiszen saját magának is hasonló problémája van.”
Józsa szerint a pszichológusok burnout (kiégés) szempontjából többszörösen veszélyeztetettek, hiszen nemcsak a saját gondolataik vannak a fejükben, hanem még több tucatnyi emberé is (az évek alatt több százé). „Sajnos az egészségügyben dolgozó pszichiáterek, pszichológusok öngyilkossági rátája mindig is a legmagasabbak közé tartozott szerte a világban. A szupervízió mellett legalább olyan fontos a mentális munka, fizikai munka megfelelő aránya. Utóbbi lehet kertészkedés, favágás, bármilyen tartós pulzusemelkedést eredményező sporttevékenység, hiszen így érhető el az egyensúly. Ugyanígy segíthet, ha a mindennapi terápiás munkát úgy képzeljük el, mint a belégzést, és e mellé illesztjük a kilégzést: ami lehet cikkírás, interjú, oktatási tevékenység, amikor visszaadunk valamit átdolgozva abból, amit a folyamatok során megszűrtünk.”
Józsa Tamás azt is elmondta, hogy minden szakpszichológusnak kötelezően előírt óraszámú önismeretet kell elvégeznie. Ez segíti, hogy saját élménye legyen arról, milyen egy idegen embert beavatni élete legféltettebb titkaiba, valamint a saját vakfoltjaira, elakadásaira is felhívják a figyelmét. „Ha például meg nem oldott konfliktusa van a szüleivel, vagy meg nem oldott gyermekkori traumákat hordoz magában, mint a páciense, akkor nem tud objektív segítő maradni a folyamatban, és elviszik a saját érzelmei.”
Ha te, vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki-segélyszolgálatot.
(Kiemelt kép: illusztráció, iStock)
