Amikor 1989-ben megnyílt Budapest első nyíltan meleg szórakozóhelye, a Lokál, sokan el sem akarták hinni, hogy ilyesmi megtörténhet Magyarországon. Ugyan a fővárosban már a szigorú, a másságot egyáltalán nem toleráló Kádár-rendszer kevésbé fagyos éveiben is működtek olyan helyek – mint a Felszabadulás téri Egyetem Presszó vagy a Diófa étterem –, ahol találkozhattak egymással az azonos neműek társaságát kedvelő emberek, de a Kertész utcai klub megnyitása mégis igazi mérföldkövet jelentett: született egy hely, ahol a folytonos rendőri vegzálás ellenére is viszonylag szabadon adhattak találkát egymásnak a melegek.
„Itt ez a sok »homokos«, ez a rengeteg cigány meg lepusztult alak”
A Lokált egy Németországból hazatelepült fiatal transzvesztita előadó, a hétfőn, 71 éves korában elhunyt Terry Black (polgári nevén Rácz Károly) nyitotta. Károly 1947-ben született Bázelben, édesapja ismert cigányprímás volt. Később Nyugat-Németországba költözött, ahol pornószínészként dolgozott: több mint százötven filmben szerepelt – hol férfiként, hol nőként. Aztán 1981-ben úgy döntött, „felvállalja a női énjét”, és bár a magyarországi transznemű mozgalom ikonikus figurájával, Novák Angélával ellentétben nem vállalta a nemváltó műtétet, komoly hormonkezelésnek vetette alá magát. Nem sokkal ezután eldöntötte azt is, hogy hazaköltözik.
A Lokál megnyitását komoly felhördülés kísérte. Sokan nem nézték jó szemmel, hogy melegbár nyílt a közelükben. „Panaszkodnak a környékbeliek: itt ez a sok »homokos«, ez a rengeteg cigány meg lepusztult alak. A hűséges klubtagok pedig letörlik a leköpdösött falakat, ledörzsölik a felfirkált akasztófákat. Sötétben érkeznek, sötétben távoznak. Csöndesen diszkóznak. Halkan beszélgetnek. Mindig félnek. Jobban, mint a többség” – írta a Figyelő 1988 decemberében megjelent számában Rákosi Judit.
Talán féltek, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy érdekvédelmi szervezetet alapítsanak: az 1988-ban bejegyzett Homérosz Egyesület az első közép-európai LMBT-szervezet volt, amelynek céljai közé tartozott az AIDS elleni küzdelem, a HIV-fertőzöttek segítése és a magyarországi homoszexuálisok társadalmi integrációjának előmozdítása. Ismeretterjesztő kiadványokat adtak ki, szűréseket szerveztek, egészségügyi felvilágosító előadásokat tartottak, de lobbiztak azért is, hogy a melegek a fegyveres testületekbe is bekerülhessenek, és alkotmánybírósági beadványokban tiltakoztak a tagjaikat érő rendőri zaklatás ellen. Munkájukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a másság mára szélesebb társadalmi körben is elfogadottá vált Magyarországon.
Terry Black (Fotó: Hortolányi Anikó)
„Vibráló fények, színek, felszabadultan bulizó emberek mindenfelé”
A Homérosznak Terry Black is egyik vezetője volt – nem véletlen, hogy 1989-től éppen a Lokál volt a szervezet hivatalos központja. Ahogy az sem, hogy innen indult a budapesti meleg szubkultúra felvirágzása is: a Lokálban léptek fel először olyan, később nagyon népszerűvé váló előadók, mint Csepy, Lady Dömper, Irénke, Zsazsa Tax vagy a nemrég életrajzi könyvet is kiadó Dr. Tölgyessy Zoltán, azaz Miss Mandarin. Csupa olyan „transzi”, akik aztán a kilencvenes évek közepe és a 2010-es évek eleje között üzemelő népszerű melegbárok arcai, háziasszonyai lettek.
A Lokál megnyitása után sorra nyíltak a melegbárok és a melegbarát helyek Budapesten: mint az 1991 és 2005 között működő legendás Angyal bár, a Capella Café vagy a kétezres évek egyik legkedvesebb és legnyitottabb helye, az azóta sajnos már szintén bezárt Semmelweis utcai Eklektika kávézó. Csupa olyan szórakozóhely, amely nyitottságával, toleranciájával és hangulatával sokkal színesebbé tette a budapesti éjszakát – és talán ahhoz is hozzájárult, hogy jobban megértsék és elfogadják egymást a meleg és a heteró emberek. „Az Angyal elképesztő hely volt. Mintha egy Fellini-film díszlete lett volna a mester dekadens korszakából: vibráló fények, színek, felszabadultan bulizó emberek mindenfelé” – mondta az Angyalról egy egykori törzsvendég a főváros egykor népszerű meleg szórakozóhelyeit bemutató összeállításunkban.
Ma már – a Pride-on fújoló maroknyi szélsőséges legnagyobb bánatára – nem fordulhat elő, hogy, mint 1989-ben a Kertész utcai klub ajtajára, „gyerekek akasztófákat rajzoljanak, s nem unják meg homokkal temetni el a bejáratot”. És ehhez bizony – lett légyen bármilyen nagyszájú, kellemetlen modorú hakniceleb is –Terry Black nagyban hozzájárult.
Nyugodjon békében.
