Aktuális

Rasszista fotója miatt magyarázkodik Justin Trudeau

Még 2001-ben, egy jelmezbálon készült róla a fotó.

Elnézést kért, és mély sajnálatát fejezte ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök csütörtökön, mert egy most nyilvánosságra került, 2001-es jelmezbálon készült fényképen feketére festett arccal látható egy főiskolai mulatságon. „Haragszom magamra, és csalódott vagyok” – jelentette ki Trudeau újságíróknak a repülőgépén, útban egy kampánygyűlésre.

A 2001-ben, a West Point Grey főiskolán készült fotó, ahol Trudeau akkoriban tanított, a politikust Aladinnak öltözve ábrázolja, feketére festett arccal és kezekkel, turbánban és köntösben. A jelmezbál témája egyébként az Ezeregyéjszaka volt.

Trudeau azt is bevallotta, nem az volt az első alkalom, hogy feketére festette az arcát: egyszer egy tehetségkutató műsorban elénekelte az ismert afroamerikai énekes, Harry Belafonte Banana Boat Song című dalát. A liberális miniszterelnök elnézést kért, és leszögezte: vállalja a felelősséget.

„Ostoba dolog volt” – mondta, hozzátéve, hogy abban az időben az ilyen dolgok nem számítottak rasszistának, de most már a társadalom ezt másként ítéli meg. A miniszterelnök, aki számtalanszor hangot adott a multikulturalizmus és a tolerancia iránti elkötelezettségének, maga is indul az október 21-én tartandó általános választásokon.

Justin Trudeau

Justin Trudeau(Fotó: Chris Wattie/Bloomberg via Getty Images)

„A feketére festett arc ugyanolyan rasszista volt 2001-ben, mint 2019-ben” – vágott vissza a konzervatívok vezetője, Andrew Scheer, akit elemzők Trudeau legnagyobb riválisának tartanak. Hasonló bírálatot fogalmazott meg a baloldali Új Demokraták élén álló Jagmeet Singh szikh politikus is, aki maga is turbánt visel.

A 47 éves Trudeau-nak, aki gyakran hangoztatta, hogy miniszterelnöksége idején Kanada több menekültet fogadott be, mint az Egyesült Államok, továbbá az ő mandátuma alatt legalizálták a kannabiszt Kanadában, nem ez az első botránya idén. A kormányfő belekeveredett az SNC-Lavalin nevű építőipari cég körül kipattant botrányba is, amely során a vállalat több millió dollár kenőpénzt fizetett Moammer Kadhafi egykori líbiai diktátornak és családtagjainak megbízásokért cserébe. Trudeau nyomást gyakorolt Jody Wilson-Raybouldra, kormánya akkori igazságügyi miniszterére, hogy a montreali cég ellen ne induljon büntetőeljárás.

Mario Dion, a parlamenti etikai és összeférhetetlenségi ügyeket vizsgáló biztosa augusztusban úgy vélte, Trudeau arra használta a befolyását, hogy megakadályozza, ellehetetlenítse, majd hiteltelenné tegye a miniszter döntését. Trudeau a Dionnal folytatott beszélgetésében tagadta, hogy szabályellenesen próbálta befolyásolni a minisztert, később pedig azzal védekezett, hogy ő csak kanadai munkahelyeket akart megvédeni.

Az ügybe az október végi választáson akár az egész kormány belebukhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top