Aktuális

Erre figyelj! A hétvégén nagy lezárások lesznek Budapesten péntektől

A hétvégén rendezik meg Budapesten az Európai Mobilitási Hetet. Mivel idén is a gyalogosok és a biciklisek vehetik át a belváros több szakaszát a hétvégén, az autósok nagy lezárásokra számíthatnak, de több BKK-járat menetrendje és útvonala is módosul.

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg idén a környezetbarát fenntartható városi közlekedést népszerűsítő Európai Mobilitási Hetet. Magyarország legnagyobb zöld eseménye alkalmából szeptember 20-án, pénteken már délután 4-től, egészen hétfő hajnali 4-ig rendhagyó módon a gyalogosoké az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bajza utca közti szakasz.

Így az autóforgalom elől lezárt útszakaszon csak az Oktogonon keresztül lehet majd gépkocsival áthaladni. Szombaton délelőtt a Dózsa György utat is lezárják a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között. A lezárások miatt a hétvégére módosul a 20E, a 30-as, a 30A, a 105-ös, a 230-as és a 979-es busz, valamint a 75-ös trolibusz közlekedése – írja közleményében a BKK.

Az Európai Mobilitási Héttel és a közlekedéssel kapcsolatban további információkat itt, a BKK holnapján, a Mobilitási hét aloldalon találsz.

Korlátozások a közúti közlekedésben:

Az Európai Mobilitási Hét autómentes hétvégéjén lezárják a gépjárműforgalom elől az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bajza utca között szeptember 20-án, pénteken 16 órától 23-án, hétfőn hajnali 4:30-ig. A lezárt szakaszon keresztülhaladni csak az Oktogonnál a Nagykörúton lehet, a lezárt területet a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Nagykörúton és a Bajza után keresztül lehet megkerülni. A Dózsa György út és azt Andrássy út csomópontjában az Andrássy út felől behajtva a Bajza utcán keresztül lehet elhagyni a területet.

További forgalomkorlátozásként szeptember 21-én, szombaton 0 órától lezárják a forgalom elől az Andrássy út Dózsa György út és Bajza utca közötti szakaszát, majd 7:30 és 12 óra között a Dózsa György utat is a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között, továbbá a Kós Károly sétányt az Állatkerti körút és a Hősök tere között. A Dózsa György utat a Szondi utca–Gundel Károly út útvonalon ebben az időszakban is keresztezni lehet. A Dózsa György út lezárásának idején a Hermina utat vagy a Hungária körutat érdemes igénybe venni.

Közösségi közlekedési változások péntektől hétfő hajnalig:

A 105-ös busz pénteken 16 órától vasárnap az utolsó járatindulásig az Andrássy út helyett a Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti megállókat. A 105-ös buszra ideiglenes vonalszakaszán a 72-es trolibusz és a 9-es busz megállóiban lehet felszállni.

A 979-es busz a péntekről szombatra, a szombatról vasárnapra és a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a Bajcsy-Zsilinszky út és a Dózsa György út között a 70-es trolibusz vonalára terelve közlekedik. A buszjáratra a Szent István-bazilikánál a 9-es busz megállójában, ezt követően pedig a 70-es troli érintett megállóiban lehet felszállni.

Változások vasárnap délelőtt:

A 20E busz szombaton 7:30-tól 12 óráig a Dózsa György út helyett a Városligeten és a Hungária körúton közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere megállóhelyet. A buszjáratra az Ötvenhatosok terén a 30-as busz, a Kacsóh Pongrác útnál pedig a 901-es busz megállójában lehet felszállni.

A 30-as, a 30A és a 230-as busz szombaton 7:30-tól 12 óráig a Dózsa György út helyett a Városligeten és a Hermina úton át közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere, a Benczúr utca, továbbá a Keleti pályaudvar felé a Damjanich utca / Dózsa György út megállóját sem. A buszjáratra a terelt vonalszakaszon a 70-es és a 72-es trolibusz megállóiban lehet felszállni.

A 75-ös trolibusz a Dózsa György út helyett az Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Állatkerti út útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere és a Zichy Géza utca közötti megállókat. A 75-ös trolira a terelt vonalszakaszon a 72-es és 74-es járat érintett megállóiban lehet felszállni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top