Aktuális

Megelégelte az e-napló hibáit, készített egy jobb appot a 18 éves diák

Az e-Szivacs már most népszerűbb, mint az e-Kréta.

A jelenlegi e-napló, az e-Kréta applikáció hibáit megelégelve egy 18 éves diák fejlesztett helyette egy másikat e-Szivacs néven, írta meg az Index.

Képünk illusztráció/Fotó: iStock

A visszajelzések szerint az e-Szivacs felülete felhasználóbarátabb, és több funkciója van, mint a hivatalos verziónak. „Ilyen például, hogy a nagycsaládos szülők akár az összes iskolás gyerekük ellenőrzőjét is megnézhetik egyszerre, nem kell ki-be lépegetni. Ezt a felhasználók nagyon is értékeltek: az e-Szivacs most 4,6-os értékelésen áll, több mint tízezer letöltőből 821 felhasználó mondott véleményt róla” – írja a lap. 

Tavaly szeptember óta kötelező az állami iskolákban a KRÉTA nevű elektronikus napló használata. A rendszerre a szintén  nem túl népszerű Neptunhoz hasonlóan kötelezték az iskolákat, amelyeknek a második félévben már kötelező volt azt használniuk, akkor is, ha már volt bejáratott e-naplójuk. Az átállás nem volt zökkenőmentes, rengeteg panasz érkezett szülőktől, tanároktól és diákoktól egyaránt. 

Az e-Kréta applikáció akkor olyan sok negatív értékelést kapott a Google Play áruházban, hogy az azóta eredményes frissítések és javítgatások ellenére most is csak 2,1 csillagon áll 16 ezer vélemény alapján. 

Tavaly mi is megírtuk, hogy az e-napló bevezetésekor sok tanár panaszkodott a rendszerre, mert az

  • nagyon lassú, egyetlen jegy rögzítése percekig is eltarthat
  • a diákok nem tudnak bejelentkezni a rendszerbe
  • a rendszer nem tesz különbséget aközött, hogy valaki egy teljes napot hiányzik, vagy csak egy-két tanórát
  • nem elég biztonságos, könnyű hozzáférni más fiókjához.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top