Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

Betömte a kátyút a sándorfalvi nyugdíjas, megbüntették

Az asszony egy idős embert ápol és attól tartott, ha orvost vagy mentőt kell hívni, az nem tud megállni a háza előtt a kátyú miatt.

Növényi hulladékkal tömte be a háza előtti kátyút a Sándorfalván élő Kispéter Imréné. A nyugdíjas asszony egy idős embert ápol, és aggódott, hogy ha orvost vagy mentőt kell hívni, akkor nem tudnak ott megállni. Bár többször is telefonált, hogy hozzák rendbe az utat, nem történt semmi, ezért saját maga oldotta meg a helyzetet. A közterület-felügyelet jelezte a nőnek, hogy szabályt sért. Augusztusban mindez megismétlődött, és bár akkor már nem az útra, hanem szélével párhuzamosan halmozta fel a gazt, feljelentették – számolt be róla a Délmagyar.

„Elismertem, hogy én voltam, és tudom, hogy nem szabad, de megmondtam, amint hozzák a földet, én eltakarítom a gazt. Azóta se csináltak semmit az úttal” – mondta a lapnak.

kátyú

A kép illusztráció! (iStock)

Az asszony pénteken kapta meg a határozatot, hogy harmincezer forintra büntették. 

Az önkormányzat a lapnak úgy nyilatkozott: a közút javítása, karbantartása Sándorfalván az önkormányzati tulajdonú SÖV Közhasznú Nkft. feladata. Amennyiben a munkálatokat nem a közútkezelő végzi, például közműbekötés esetén írásban közútkezelői és tulajdonosi hozzájárulást kell kérni a települési önkormányzat jegyzőjétől. A településen önkormányzati rendelet tiltja avar vagy kerti hulladék, illetve építési törmelék elhelyezését az utak, útpadkák mélyedéseiben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top