Aktuális

4 év börtönt kapott az iskolai igazgatóhelyettes, aki kiskorú fiúkat szexuálisan zaklatott

Hosszabb időn keresztül szexuális tartalmú üzeneteket küldött nekik.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság elsőfokon 4 év 3 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki egy budapesti iskola igazgatóhelyetteseként szexuálisan közeledett több, a felügyelete alatt álló diákja felé – írja a bíróság közleményében. 

Az elsőfokú bíróság 5 évre eltiltotta a vádlottat minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől.

Bár a vádlott az eljárás során végig tagadta a bűncselekmények elkövetését, az elsőfokú bíróság – a tanúvallomások, a szakértői vélemények és okirati bizonyítékok alapján – megállapította, hogy a vádlott

2012 júniusa és 2017 januárja között, a felügyelete alatt álló, vele szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő diákokkal a tanár–diák kapcsolaton túlmenő bizalmi viszonyt alakított ki. A közlemény szerint a tekintélyét felhasználva törekedett arra, hogy a kiskorú fiúkkal szexuális kapcsolatot létesítsen. Ennek érdekében hosszabb időn keresztül szexuális tartalmú üzeneteket küldött nekik.

A bíróság négy esetben a kiskorú veszélyeztetésének elkövetését, míg az egyik sértett esetében – mivel a cselekmény a 18. életévét követően, fenyegetést is alkalmazva folytatódott – a folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítést is megállapította.

Az ítélet nem jogerős.

(Kiemelt kép: illusztráció, Pexels)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top