nlc.hu
Aktuális
Bemutatták Attenborough új sorozatát

Bemutatták Attenborough új sorozatát

A Hét világ, egy bolygó című sorozat minden eddiginél tragikusabb képet fest a bolygónkról.

Ugyan a BBC csak a hónap második felében kezdi sugározni, de már bemutatták Sir David Attenborough új sorozatát a londoni Leicester Square-i moziban – írja a Guardian híre alapján az Index.

Fotó: Mandel Ngan / AFP

A Hét világ, egy bolygó című produkció minden eddiginél sötétebb képet fest a Föld jövőjéről: készítőinek az volt a céljuk, hogy mindenkiben tudatosítsák, milyen súlyos hatásai vannak a klímaváltozásnak.

A sorozat ennek ellenére nemcsak arra fókuszál, hogyan tesszük tönkre a bolygónkat, hanem pozitív példákat is bemutat azzal kapcsolatban, hogyan élhetünk békében együtt a környezetünkkel. A készítők drónokat is használtak, amelyek segítségével olyan korábban sosem látott jeleneteket is lencsevégre tudtak kapni, mint amikor a jegesmedvék összehangolt stratégiát használva csapatban vadásznak a belugákra.

„A sorozat a biodiverzitást és a földi élet sokaságát ünnepli, ugyanakkor az előtte álló kihívásokra is ráirányítja a figyelmet. E sorozatot több mint 1500 elhivatott ember készítette négy éven keresztül, az összes kontinensen” – mondta Attenborough a bemutatón.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top