nlc.hu
Aktuális
Hableány-tragédia: egy másik hajó kapitányának felelőssége is felvetődött

Hableány-tragédia: egy másik hajó kapitányának felelőssége is felvetődött

Az egyesített szakértői vélemény szerint a Viking Sigyn testvérhajója, a Viking Idun nem állt meg, pedig orrkameráján látszottak a vízbe esett emberek.

Iszonyatos fejetlenség uralkodott a Hableány balesete után, ez derült ki a most elkészült egyesített szakértői vélemény kiegészítéséből – mondta el az Indexnek Balogh Szabolcs, az elhunyt matróz családjának ügyvédje.

A szakértők kitértek egy, a közelben elhaladó másik szállodahajó, a Viking Idun kapitányának felelősségére is, aki nem állt meg, és nem húzódott félre, amikor a szerencsétlenség történt. Pedig a Viking Sigyn kapitánya rádión megkérdezte tőle, lát-e valamit a vízben, az Idun vezetője azonban azt mondta, csak egy villogó mentőgyűrű haladt el mellettük. A hajó orrkameráinak felvételén azonban látszódnak a vízbe esett emberek – mondta el a lapnak az ügyvéd. Az elhunyt magyar kapitány családja ezért feljelentést is tett az Idun kapitánya ellen, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a BRFK indított-e eljárást.

A szakértői vizsgálatból az is kiderült, hogy a Hableány mindkét rádiója a 10-es csatornára volt állítva, holott az egyiknek a 22-esen kellett volna lennie, ennek azonban csekély jelentősége van, mivel korábban a kapitány bejelentkezett a 22-esen, amikor elindult a hajó.

Összességében most is arra jutottak a szakemberek, hoy a Viking Sigyn kapitánya hibásan mérte fel a helyzetet, és egy stop manőverrel elkerülhette volna a balesetet.

hableány roncs hajóbaleset

A balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsa, miután a Clark Ádám úszódaru kiemelte a Dunából a Margit hídnál (MTI/Máthé Zoltán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top