Aktuális

774 fát ültethetett volna Greta Thunberg abból az összegből, amit visszautasított

Megnéztük, mire lenne elég itthon a Greta Thunberg által visszautasított díj összege. Celebvonatkozással is.

Kitüntette Greta Thunberget, a pillanatok alatt világhírűvé vált 16 éves svéd klímaaktivistát a Nordic Council nevű tekintélyes skandináv regionális együttműködési szervezet, de Thunberg nem fogadta el a díjat, mert szerinte inkább cselekvésre lenne szükség, mint újabb kitüntetésekre. Ezzel persze semmi gond nem lenne, ha nem járt volna az elismeréssel 350 ezer dán korona, azaz 15,5 millió forint, amit azzal az indokkal utasított vissza korunk zöld Jeanne d’Arc-ja, hogy „a klímamozgalomnak nincs szüksége több díjra”. Így már másképp fest a dolog, főleg ha belegondolunk, hogy éppen a klímaaktivisták szájából hallani a legtöbbet: sok kicsi sokra megy. Eljátszottunk tehát a gondolattal, mi történik egy olyan alternatív valóságban, ahol a svéd diáklány ugyan elfogadja a díjat, de mások javára lemond az összegről. Nézzük csak, milyen ügyeket támogathatna például itthon, Magyarországon.

Greta Thunberg

Greta Thunberg (Fotó: RJ Sangosti/MediaNews Group/The Denver Post via Getty Images)

774 fát ültethetett volna

Egy rövidfilmben, mely arról szólt, hogy fák milliárdjainak ültetése az egyetlen és legolcsóbb megoldása a klímakrízis kezelésének, Greta Thunberg azt nyilatkozta, hogy igenis tudunk tenni a tömeges kipusztulás és az éghajlati viszonyok romlása ellen, csupán meg kell védenünk a trópusi esőerdőket, melyeket percenként 30 futballpályányi területtel csökkentenek, és helyre kell állítanunk a bolygó sérült területeit. „Olyan tevékenységekért kellene fizetnünk, melyek nem elpusztítják a természetet, hanem segítik” – vallja. Ha már így áll a dolog, mutatunk is Gretának egy ötletet arra, hogyan lehetett volna a gyakorlatba ültetni ezt az elgondolást: az Ökotárs a 2019-es Év Fája verseny győztesének települését közösségi faültetéssel támogatja, és szeretné cselekvésre mozgósítani az embereket a természeti értékek megőrzése, a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében. Greta az összegből 774 őshonos fát, például mezei juhart, korai juhart, közönséges gyertyánt, virágos kőrist vagy nagylevelű hársfát vehetne. Továbbmegyünk, ha egy 50 éves fa 405 kg szennyezést szűr ki egy év alatt, akkor 50 év múlva a Greta által ültetett fák évente majdnem 314 ezer kg szennyező anyagtól szabadíthatnák meg gyermekeinket, unokáinkat.

31 ezer kitűzőt vehetett volna a Magyar Madártani Egyesülettől

Az elszánt Greta, akiről tiszteletből még egy rovart is elneveztek (Nelloptodes gretae az egy milliméter hosszú, újonnan felfedezett faj neve), sokat tehetett volna a biológiai sokféleségért, ha például kitűzőket vesz a Magyar Madártani Egyesülettől, akik a madarak védelmével járulnak hozzá a környezetvédelemhez, ezzel az emberi életminőség megőrzéséhez is, és többek között kutatásokat, védelmi akciókat, ismeretterjesztő előadásokat, táborokat rendeznek, sárgyűjtő helyeket készítenek a fecskéknek, madárbarát kertek kiépítésében segítenek a lakosságnak, vagy óvják vándormadarainkat gólyafészek-magasító állványok kihelyezésével. Az egyesületet legegyszerűbben abszolút környezetbarát fémkitűzői megvásárlásával lehet támogatni, melyeknek darabja 500 Ft-ba kerül. Greta az összegből összesen 31 ezer elegáns, szépen kidolgozott, élethű jelvényt adhatott volna ajándékba többi harcostársának, legalább 150 féle – például mókus-, lepke-, katica-, sün- – alakban.

1550 labrador gyógyszerezéséhez és élelmezéséhez járulhatott volna hozzá

Az aktivista sokat tehetett volna klímaszorongásunk csillapításáért, ha belegondol, mennyi menhelyi kutyán lehetne segíteni, akik közül sok annyira traumatizálódik, hogy esélyük sincs a gyors felépülésre. Több mint tízezer kutya egész életét a rácsok mögött tölti, és ahhoz, hogy ez a rengeteg állat ne lefogyva, éhesen vagy betegen vészelje át a közelgő telet, a menhelyeknek támogatásra van szükségük, amit élelemre és gyógyszerekre fordíthatnak. Ezt a támogatást próbálja meg összekalapozni a Kutyaszemmel alapítvány, ahol a legkisebb támogatásnak is örülnek. Greta igencsak nagyvonalúan tudott volna hozzájárulni az ebek megsegítéséhez: adományából akár 15 ezer yorki, 5166 puli, 3100 vizsla vagy 1550 labrador is megkaphatta volna a szükséges táplálékot vagy állatorvosi segítséget.

31 ezer sms-t küldhetett volna a Bátor Tábor Alapítványnak

Az aktivista rengeteg, embereket is segítő nemes célt támogathatott volna, például a Bátor Tábort, amely súlyosan beteg, daganatos gyerekeknek nyújt sorsfordító élményeket már 2001 óta. Önkénteseik évente ezer táborozó gyereket és családtagot fogadnak, elsősorban Magyarországról, de egyre több résztvevő érkezik hozzájuk Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából is. Egy hívással vagy egy sms küldésével 500 forinttal járulunk hozzá a munkájukhoz, Greta viszont 31 ezerszer hívhatta volna őket ennyi pénzből.

1550 állami gondozotton segíthetett volna

Nincs a világon még egy olyan ember, aki jobban tudná, milyen fontos a természet közelsége, mint Greta. Az erdőirtás egészségünk szempontjából sem túl kifizetődő dolog, főleg azoknak az adatoknak a fényében, melyek szerint a városi életmód 20 százalékkal növeli valamilyen szorongásos probléma, és 40 százalékkal a hangulatzavarok kialakulásának esélyét. Egy nagyszabású, húszezer résztvevő bevonásával készült, két éven át tartó vizsgálat eredménye szerint heti 120 percet kellene a természetben töltenünk ahhoz, hogy a testünkre-lelkünkre gyakorolt pozitív hatások – például stressz-szintünk csökkentése, koncentrációnk javulása, krónikus betegségeink gyógyulása – érvényre juthassanak. Természetben lenni, kirándulni, a város zajától és a problémáktól eltávolodni kifejezetten megnyugtató és lelkileg támogató dolog – ezt az erőt használja ki a Magyart Tapasztalati Tanulás Alapítvány is, amely a természetben alkalmazott egyéni és csoportos terápiás módszerekkel segíti a problémás fiatalok önbecsülésének, magabiztosságának, pozitív gondolkodásának fejlődését: ERDŐ nevű kampánya keretében például állami gondoskodásban élő, nehéz sorsú fiataloknak nyújt a civilizációtól távoli természeti környezetben kaland- és természetterápiás foglalkozásokat. A visszautasított összegből 1550 állami gondozott részesülhetne másfél órás egyéni terápiában.

Tíz házra építtethetett volna napelemet

Egy 3,18 kW-os napelemrendszer kiépítése kb. 1,5 millió forintba kerül, vagyis Greta nagyjából tíz házat tudott volna ellátni napelemmel, és így tíz családot segíthetett volna ahhoz, hogy közelebb kerülhessenek az önfenntartáshoz és az ökotudatossághoz.  

Bónusz tippünk: özvegységre jutott asszonyt is támogathatott volna

A sort szinte a végtelenségig lehetne még folytatni, de mi utolsóként egy, a környezetvédelemhez ugyan kevésbé kapcsolódó, mégis fontos össztársadalmi ügyet ajánlottunk volna a klímaaktivista figyelmébe, hogy a 15,5 millió biztosan jó zsebekbe kerüljön. Egy jól menő sztárügyvéd óradíjával számolva Greta akár 387 órát is ki tudna fizetni Vajna Timi ügyvédjének, ha Andy Vajna özvegyének több mint 123 milliárd forintnyi hagyatéki vagyona, ne adj isten, veszélybe kerülne. Bár most így belegondolva, ez lehetne Greta nagy dobása az állatvédelem terén is, hiszen tudvalévő, hogy Timi bengáli fajtájú macskájának kezelése és magánrepülőn való utaztatása igen borsos összegekbe kerül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top