Idehaza vitán felül a mindenszentek és a halottak napja a legbúskomorabb ünnep az évben, de nincs ezen mit csodálkozni egy olyan országban, ahol vigadni is sírva szeretnek az emberek. A holtakról való rendszeres megemlékezés pedig könnyen torkollik ádáz versengésbe – kinek van a legtöbb (mű)virág és a legkevesebb gaz a sírján, kié a legdíszesebb síremlék a legpufókabb angyalkával a tetején, és még sorolhatnánk. Ha pedig eljön a halottak napi hétvége, milliószámra gyúlnak a mécsesek a temetőkben, és könnyek között emlékezünk azokra, akik már nem lehetnek velünk. Az ünnep fő motívuma tehát a búbánat. Talán azért lehet ez így, mert mi inkább a veszteségre emlékezünk ilyenkor – a világ más tájain viszont nem feltétlenül vannak ugyanígy ezzel az emberek.
Vannak kultúrák, ahol egyáltalán nem a busongásról szól ez az ünnepkör, hanem vidám, színpompás fesztiválokon, bulihangulatban emlékeznek szeretteikre az itt maradottak, vagy legalábbis teljesen másképp, mint mi. Jöjjön néhány különleges halottak napi tradíció a világ távoli tájairól.
Koponyák, lakoma, bulika
Legyünk precízek: a Dia de los muertos (halottak napja) Mexikóból ered, de Latin-Amerika több országában is ünneplik november első két napján. Az eseményben keverednek az azték és – a spanyol hódítóknak köszönhetően – a katolikus hagyományok: a helyiek oltárokat építenek elhunyt szeretteik emlékére, melyeken képek, személyes tárgyak és mécsesek mellett az eltávozott családtag kedvenc étele is helyet kap. Sőt a családok ilyenkor a temetőben is éjszakáznak, rendbe teszik és virággal borítják a sírokat, zenélnek, énekelnek, eszegetnek, és az ünneplés részét képezik a színpomás karneváli felvonulások is. Úgy tartják, a holtak ilyenkor felébrednek örök nyugalmukból, és az élőkkel együtt partiznak. Az ünnep elmaradhatatlan szereplői a színes koponyák, melyek nemcsak az elhunytaknak állított oltárokon, hanem jelmez, cukorka és falfestmény formájában is megjelennek, és sokkal inkább vicces mint rémisztő szituációkban ábrázolják őket.
Peruban is hasonló a forgatókönyv: ott kétnapos a halottak napi ünneplés, és a fő helyszíne a temető. A síroknál összejönnek a családtagok és a barátok, apró ajándékokat – virágot, kis figurákat – visznek az elhunytaknak, zenélnek, énekelnek, és jókat esznek. Van egy külön erre az alkalomra készülő húsételük is, amit lechonnak neveznek, és tamalest fogyasztanak hozzá. Utóbbi egy jellegzetes dél-amerikai lepényféle, ami kukoricalisztből készül, és jóformán csak fantázia kérdése, mivel töltik meg.
Ha pedig megint egy kicsit északabbra nézünk, akkor témánk kapcsán érdemes megemlíteni Salvadort is. Itt a november elsejei halottak napja (avagy La Calabiuza) valóságos zombiparádé. Ezen a napon az itteniek élőhalottnak maszkírozzák magukat és Tonacatapeque utcáit járva egy őrületes buli keretében emlékeznek meg elhunyt hozzátartozóikról és Salvador mitológiai hőseiről.
Pénzégetés és tehénvonulás
Ugorjunk most át Ázsiába, és lássuk, arrafelé hogy megy az elhunytakra való emlékezés. A kínaiak például a halottak napját, vagyis a csingminget nem most ünneplik, hanem a holdjáráshoz igazítva április 4-5-e környékén. Ilyenkor a temetőkben megtisztítják felmenőik sírjait, s a füstölők és virágok mellett ételt, papírból készült házikókat, autókat is helyeznek rájuk, hogy a halottjuknak jó sora legyen a túlvilágon. Sőt: külön erre az alkalomra nyomtatott papírpénzt is szoktak égetni, hogy eltávozott szerettük anyagiakban se szűkölködjön odaát. Kínában is szokványos ilyenkor a temetőben való étkezés, gyakori látvány, hogy szeretteik sírjánál falatoznak a családok.
A jápánok nyáron, régiónként eltérő időpontban, de általában augusztus közepén emlékeznek meg a halottaikról egy háromnapos ünnepen – ez a buddhista eredetű obon (vagy bon). Az első napon ők is a temetőt járják, megtisztítják szeretteik sírját, majd szépen kitakarítják, feldíszítik otthonaikat, és mécseseket gyújtanak – sőt van, ahol nagyobb tüzet is raknak a ház bejáratánál, hogy a hazalátogató lelkek könnyen odataláljanak. Úgy tartják egyébként, hogy a bolyongó lelkek veszélyesek, ezért a japánok ilyenkor még a szokásosnál is szelídebben viselkednek, nem veszekednek, és nem esznek húst. A háromnapos ünnep része egy táncos felvonulás is, majd záróakkordként a harmadik napon visszaengedik halottaikat a szellemvilágba, amihez egy nagyon szép szertartás is kapcsolódik: apró kis papírlámpásokat gyújtanak, és leúsztatják őket a folyókon. Hitük szerint ahogy a folyó a tengerbe ömlik, úgy térnek vissza a bolyongó lelkek is a túlvilágra.
A Himalája országában, Nepálban a gai dzsotra fesztivál a halottak ünnepe, ami nyolc napon át tart augusztus végén, szeptember elején. A gai szó tehenet, a dzsotra pedig vonulást jelent – és pontosan ez is történik: a szokás az, hogy ilyenkor azok a családok, amelyek az elmúlt egy évben elvesztették valamelyik szerettüket, útjára engednek egy szépen feldíszített tehenet. A hindu vallásban a tehén szent állatnak számít, és úgy tartják, segít a távozó lelkeket elkalauzolni a túlvilágba. Ezenkívül pedig színpompás, önfeledt parádé zajlik nyolc napon át, mert úgy vélik, ez segít a gyászolóknak elfogadni a halált, és megkönnyíti a veszteség elviselését.
Indiában több vallás hagyományai is keverednek. A többségben lévő hinduk ugye a lélekvándorlásban és a karma törvényében hisznek, vagyis abban, hogy a földi jó- és rossz tetteinktől függ, milyen sors vár ránk következő életünkben. Errefelé inkább azért szoktak könyörögni Visnuhoz és Krishnához a fiúgyermekek, hogy elhunyt felmenőik sorsa a következő életükben minél simább legyen. Az indiai keresztények hozzánk hasonóan ünneplik a mindenszenteket és a halottak napját: meglátogatják felmenőik nyughelyét, virággal díszítik, imádkoznak, és gyertyát gyújtanak az elhunytak lelkéért.
Ahol nincs halottak napja
Az iszlám tanítás szerint a halál nem az élet, csupán az evilági létünk vége, és ahogy a muszlim hit tiltja az emberábrázolást, úgy az arab országokban tilos például a halottak sírjánál térden állva imádkozni is, hiszen ez azt a látszatot keltené, hogy hozzá, nem pedig érte imádkozik a gyászoló, ami nagy bűn. Dedikált halottak napja nincs is az iszlám országokban, a temetőik is nagyon egyszerűek – úgy tartják, a sírhant nem lehet magasabb egy teve púpjánál. A sírt ugyan bármikor meglátogathatják a családtagok, de tilos rá virágot vagy mécsest vinni, rálépni vagy ráülni – meg kell adni a halottaknak a tiszteletet, de ez mindenkor igaz, nem csak az év egy bizonyos napján. Az iszlám azt mondja, mindennap élj úgy, mintha az lenne az utolsó, mert nem tudhatjuk, mikor következik be a halálunk pillanata, és akkor már késő megbánni a bűneinket.
Temető Gázában (Fotó: Getty Images)
Forrás: theculturetrip, rd.com
