Aktuális

Kerékpározni igen, rollerezni többé nem lehet a Kossuth téren

Gyerekek viszont továbbra is rollerezhetnek, így csak a „felnőttrollerezésre” szabható ki bírság.

December 5-től tilos rollerezni a Kossuth téren – a kormány ugyanis módosította a kiemelt nemzeti emlékhely (vagyis az Országház és környéke) használatának rendjéről szóló rendeletet, írja a hvg.hu.

Fotó: iStock

A módosító rendelet először is bevezeti az „egyszerű közlekedési eszköz” fogalmát: „olyan – járműnek nem minősülő – személyszállító eszköz, amely emberi erővel, illetve elektromos vagy más gépi meghajtással hozható mozgásba”. Ez a meghatározás praktikusan az elektromos és lábbal hajtott rollereket és rollerszerű eszközöket fedi le – ezeket ugyanis jelen állás szerint a KRESZ nem tekinti járműveknek.

Az egyszerű közlekedési eszköz meghatározásán túl a jövőben az Országház környékének használatáról szóló rendeletbe a kormány azt is berakta, hogy a védett várakozási övezetbe (ezek azok a területek, ahova egyáltalán nem, vagy csak engedéllyel lehet behajtani) rollerrel nem lehet bemenni.

Kivételt képeznek a rendelet alól például a kerekesszékek, ezekkel továbbra is be lehet majd hajtani, illetve a babakocsik. Érdekes módon a Kossuth térre „gyermekek közlekedését szolgáló játékeszközzel” is be lehet majd hajtani – szóval gyerekrollerrel lehet rollerezni, felnőttrollerrel nem, bár semmiféle jogszabály nem határozza meg, pontosan miben különbözik az egyik a másiktól. Az viszont biztos, hogy a „felnőttrollerezésért” bírság szabható ki.

Kerékpárral továbbra is be lehet majd tekerni a térre, ahol ezt „behajtani tilos, kivéve engedéllyel” tábla lehetővé teszi, írja a lap.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top