Kekszen és pocsolyavízen élte túl egy nő azt a 12 napot, amit az elhagyatott ausztrál pusztaságban kellett töltenie, miután az autó, amellyel két társával útnak indult, egy folyómederben rekedt – írja az MTI.
Az 52 éves Tamra McBeath-Riley a BBC News hétfői cikke szerint két társával és a kutyájával indult útnak november 19-én az észak-ausztráliai Alice Springsből. Miután a kocsijuk a Hugh-folyó medrében lerobbant, szétváltak. A rendőrség a kocsi közelében találta meg McBeath-Rileyt, de két társának, Claire Hockridge-nak and Phu Trannak még nem akadtak a nyomára.
A nő az Alice Springs-i kórház előtt számolt be a történtekről a sajtónak. Mint elmondta: miután a kocsijuk a folyómederben ragadt, három napig még együtt várakoztak ott, és megpróbálták kiszabadítani az autót, de kísérleteik nem jártak sikerrel. A meleg miatt a nappalokat a kocsi alatt ásott lyukban töltötték, éjszaka pedig az autóban aludtak.
Minden velük lévő folyadékot, egyebek mellett némi vodkát is megittak, valamint a kocsiban lévő kekszet és tésztát is megették. Véletlenül rábukkantak egy vízgyűjtő gödörre, az abban talált vizet felforralták, és egy ingen átszűrték, hogy szomjukat oltsák.
A nő két társa három nap után az országutat keresve indult útnak, McBeath-Riley azonban az autónál maradt, mert attól tartott, hogy a kutyája nem bírná ki a hosszú utat. A körzet rendőrsége helikopterekkel kutatott a három eltűnt személy után. McBeath-Rileyt másfél kilométerrel a kocsitól találták meg, miután egy helybeli bejelentette, hogy keréknyomokat látott arrafelé. A nőt kiszáradás miatt kórházba vitték.
A rendőri jelentés nem tért ki arra, hogy a nő kutyáját is megtalálták-e. A két eltűnt embert tovább keresik a környéken.