A hatvanas-hetvenes évek egyik legkedveltebb és legmegbízhatóbb hazai zenekara, a Solymos Antal (rajongóknak csak Tóni) dalszerző-énekes vezette Express (néha magyarosan: Expressz) egészen sajátos karrierutat járt be: noha a tagok kivétel nélkül mind magasan képzett, tanult zenészek voltak, akik számos műfajban magabiztosan mozogtak a jazz-rocktól a funkon át egészen mondjuk az alkalmazott zenéig, az Express itthon elsősorban mégis inkább afféle professzionális slágergyárként, valamint foglalkoztatott háttér-, illetve stúdiózenekarként volt elkönyvelve, részben egyébként jogosan, hisz az együttes Koós Jánostól Máté Péterig, Korda Györgytől Kovács Katiig és Szécsi Páltól a Záray-Vámosi duóig a korszak megannyi sztárénekesét kísérte a színpadon, illetve valamennyi Táncdalfesztiválon közreműködött, többnyire a Magyar Rádió nagyzenekarát kiegészítve.
Az Express együttes 1969-ben, a Színészek-Újságírók Rangadón (Fotó: Fortepan / Nagy Gyula)
A tagok pedig – ahogy a hivatalos biográfia is írja – minden szabadidejüket a Filmgyárban, a Rádió 8-as stúdiójában, vagy a Hanglemezgyárban töltötték mint stúdiózenészek. Talán ennek is köszönhető (na és persze a szocialista kultúrpolitika és tervgazdálkodás sajátosságainak), hogy az Expressnek – minden népszerűsége dacára – csak jócskán megkésve jelenhetett meg az első nagylemeze; 1976-ban, amikor már 14 éve létezett a zenekar (a teljes képhez azért hozzátartozik, hogy Solymoséknak 1971-ben azért volt már egy Koós Jánossal közös albuma, az egészen kiváló dalokat tartalmazó és feltűnően friss hangzású Gulliver és a hat törpe).
A kezdetben még dixielandet játszó Express 1966-ban, a Magyarországon épp akkoriban végigsöprő beathullám hatására esett át egy komolyabb fazonigazításon: egyrészt bekerült az együttesbe frontemberként a korábban a Benkó Dixielandből ismert Solymos Tóni, másrészt pedig a zene hangzásvilága is egyre inkább az aktuális kordivathoz idomult. A klasszikus hatos felállás 1967-ben, a zongorista-énekes Magyar Csaba csatlakozásával vált teljessé, és nagyjából innen számítható a zenekar profi korszaka is. A csapat 1985-ig számos turnét bonyolított le Magyarországon és az egész keleti blokkban, illetve az ún. baráti országokban, így például Kubában is. Talán meglepő, de egy időben az Express külföldön talán még ismertebbnek számított, mint Magyarországon; csak a Szovjetunióban több mint nyolcmillió lemezt adott el, ami még az ország méreteit és lakosságszámát figyelembe véve is elképesztően sok.
Ugyan az első albumra – mint azt említettük – még egy jó ideig várni kellett, a zenekarnak azért így is szinte minden évre jutott legalább egy nagy slágere, vagy egy fesztiválnyertes dala. Ilyen volt többek közt az Ó, egy kis csók, a Szállj, szállj madár, az Alkonyat, a Kislány, vigyázz, a Peches nő a Sári, vagy a Máté Péter által sikerre vitt Hull az elsárgult levél, illetve későbbről a Harmonikás, a Jöjj hozzám, a Vártalak, a Drágám vagy az Ahogy a két szemeddel nézel.
Solymos Tóni szerint az Express sikerét mindenekelőtt az alapozta meg, hogy szolid, jól fésült megjelenésükkel, zenei felkészültségükkel és direkt slágereikkel egészen más pályán játszottak, mint a népszerű kortárs beat- és rockzenekarok. Erről a Quart.hu-nak nyilatkozott 2013-ban:
Nem vettük föl a harcot a rockzenekarokkal, pedig mindenki az Illés, Metro, Omega triót akarta utánozni, mi viszont büszkén vállaltuk, hogy nem rock- vagy beatzenekar vagyunk, hanem egy slágerzenekar. A slágerek ugyanakkor nem elégítették ki a zenei igényeinket, ezért minden lemezre felvettünk négy-öt funkys vagy jazzrockos számot, amik közül van olyan, amiről ma azt hiszik, hogy a Back II Black játssza, vagy valamelyik mai zenekar, noha leírni sem tudnák őket, nemhogy lejátszani. Nagyon komoly hangszereléseink voltak, rengeteg fúvóssal dolgoztunk mindig, akárcsak a Blood, Sweat and Tears vagy a Chase, gyakran tíz-tizenkét hangszersáv is volt egy-egy dalunkban, de hiába próbáltunk progresszívabb irányba menni, a közönség kijelölte számunkra azt az utat, amin aztán rajta is maradtunk.
Az Express négy nagylemezt és csaknem 400 rádiófelvételt készített, emellett pedig mintegy 1200 dalban kísért másokat, majd a nyolcvanas évek elején Hofi Géza házi zenekarává alakult, és egészen a humorista 2002-ben bekövetkezett haláláig kizárólag a Madách kamarában koncertezett. Bár az együttes hivatalosan ezt követően sem oszlott fel, hosszú időre parkolópályára került: Solymos Tóni – aki már jóval korábban kilépett, hogy a civil munkáira (az önéletrajza szerint üzletfejlesztési menedzserként dolgozott), illetve később a szólókarrierjére koncentrálhasson – csak 2014-ben trombitálta ismét össze a zenekart. A zenélésen kívül egyébként főként írással foglalkozik, novellái, esszéi és cikkei a honlapján is olvashatóak, Hétköznapi regény című önéletrajzi kötete pedig nemrég jelent meg.
Solymos Tónit legközelebb egy világszínvonalú show keretében láthatja a közönség 2020. 01. 11-én az 50 éves Táncdalfesztivál koncerten az Arénában. Jegyvásárlás: auditoriumhungaricum.jegy.hu
