nlc.hu
Aktuális
9 éves gyerek hívta ki a rendőrséget a szüleire

9 éves gyerek hívta ki a rendőrséget a szüleire

Vádat emeltek ellenük.

Vértesszőlősi szülők 9 éves gyermekük fejlődését veszélyeztették azzal, hogy a gyermek jelenlétében éjjel ittas állapotban erőszakos magatartást tanúsítottak a házukban, az anya egy vendéget bántalmazott, a nevelőapa az anyát fenyegette lelövéssel, ezzel a gyermekben nagyfokú félelmet keltettek – írta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleményére hivatkozva a Blikk.

A Tatabányai Járási Ügyészség az anyával és annak élettársával szemben is vádat emelt kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt.

A vádirat szerint a nő és a férfi élettársak, együtt nevelik az anya korábbi kapcsolatából származó 8 éves leánygyermeket is. 2019. január 19. napján az esti órákban vendégségbe érkezett hozzájuk, a vértesszőlősi házukba az anya rokona, akivel aztán együtt ittak, majd részegen hangoskodni kezdtek. Összevesztek, az anya pofon ütötte rokonát, a férfi meg gáz riasztófegyverrel fenyegette meg őt.

Ezután a nő kérésére a fia 23 óra 37 perckor telefonon tett bejelentést, a segélyhívás eredményeként történt rendőri intézkedés a lakásban.

(Kiemelt kép: illusztráció, iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top