A police.hu beszámolója szerint a 17 éves nyíregyházi kamasznak és két barátjának egyáltalán nem tetszett, hogy a menetrend szerint közlekedő autóbusz sofőrje többször is rendre utasította őket. Először azért szólt rájuk, mert túl hangosan hallgatták a zenét, ezután felszólította őket, hogy tegyék el a kezükben lévő italokat.
A kamaszok a felszólításnak nem tettek eleget, sőt, vissza is beszéltek a sofőrnek, de ennyivel nem érték be. Megvárták, míg a sofőr a busszal megérkezik a végállomásra, ám ahelyett, hogy leszálltak volna, előresétáltak a sofőrfülkéhez és bántalmazták a sofőrt. A támadás a rendőrség információi szerint december 6-án, pénteken történt: a feltételezett elkövetőt a rendőrök a helyszín közelében elfogták, a rendőrkapitányságra szállították, majd kihallgatását követően őrizetbe vették – írja a police.hu.