Nehéz lett volna a héten elkerülni a hírt, amely szerint az amerikai politika alsóháza, vagyis a Kongresszus megszavazta az impeachment eljárást, vagyis azt, hogy felelősségre vonják Donald Trump amerikai elnököt az ellene felhozott vádpontokban. Az USA 45. elnökét azzal vádolják a demokrata többségű képviselőház tagjai, hogy visszaélt a hatalmával, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arra kérte, indítson vizsgálatot lehetséges ellenfele, Joe Biden korábbi alelnök fiának üzleti ügyei miatt. A demokraták szerint ezzel az elnök egy idegen hatalom befolyásolásával akart beavatkozni a választási folyamatba.
A második vádpont szerint pedig Trump akadályozta a Kongresszus munkáját, amikor az eljárást megelőző folyamat során fontos dokumentumok és beidézett tanúk megjelenését akadályozta meg. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a képviselőházban nagyjából a pártvonalak mentén zajlott a voksolás, a republikánusok közül senki sem szavazott át a túloldalra, míg a demokratáknál is csak egy képviselő fordult pártja ellen. Az eljárás ezzel a következő szakaszába lépett: a Szenátusban egy különleges – nem feltétlenül a bírósági gyakorlatot követő – per formájában folytatódik majd az impeachment.
Míg a demokraták lépten-nyomon az elnöki visszaéléseket bizonygatták, és a számtalan beidézett szakértőre, diplomatára, sőt kifejezetten Trump által kinevezett tisztségviselői vallomásokra hivatkozva kívánják elmozdítani hivatalából a 2017-ben beiktatott elnököt, addig a republikánusok – sokszor a tények figyelmen kívül hagyásával – ugyanazt szajkózzák: az eljárás a demokraták puccskísérlete Trump leváltására, amelynek semmi alapja nincs.
Mostanra azonban a folyamat már olyan mértékben itatódott át az egymással szemben álló felek politikai játszmáival, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik a kusza szálak között. Egy twitterező meg is kérte az internet népét, hogy valaki foglalja már össze röviden, hogy most akkor mi is van tulajdonképpen. A segítség Roy Wood Jr. komikus képében érkezett.
A Daily Show munkatársa az alábbi frappáns válasszal írta körül a helyzetet:
Ebben az esetben az impeachment olyan, mintha neked és a barátnőidnek a kezében lenne az összes bizonyíték, hogy a pasid megcsal, de ahhoz, hogy szakíthass vele, először a (megcsaláskor szintén jelen lévő) főiskolai haverjait kellene meggyőznöd, hogy a pasid hűtlen volt.
Parádés megoldás, elvégre rövid, tökéletesen érthető, és szinte hibátlanul ráilleszthető a mostani helyzetre. Persze akkor még nem beszéltünk az amerikai elnök tényleges hűtlenségi ügyeiről, többek között a pornósztár Stormy Danielsszel, de ezeket korábban már kiveséztük. Egy biztos, nem lesz unalmas a 2020-as év a külpolitika iránt érdeklődők számára.