Aktuális

Vajna Tímea megözvegyült, de a részvét elmaradt – ez történt a nőkkel januárban

Így december végén sorra vesszük az év fontos eseményeit, főként arra koncentrálva, a nőket hogyan érintették 2019 meghatározó történései.

Januárban meghalt Andy Vajna és elkezdődött Vajna Tímea kálváriája, az nlc olvasói pedig összefogtak, hogy segítsenek egy kutyatámadás áldozatán.

Meghalt Andy Vajna, és sok részvétet nem kapott

Andy Vajna és Tímea 3 évvel ezelőtt egy rendezvényen (Fotó: Smagpictures.com / Szabolcs Birton)

„Azon még gondolkodom, hogy élni szeretek-e ebben az országban, de meghalni biztosan nem szeretnék”írta szerzőnk azután, hogy január 20-án meghalt Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, filmproducer és médiamogul. Vajna egy ideje már betegséggel küzdött, de a halála váratlanul érte az országot és özvegyét, Vajna Tímeát is. A nekrológok elsősorban Vajna filmes pályafutását méltatták, és kevesebbet foglalkoztak a politikai szerepvállalásával.

A halálát kísérő kárörvendő reakciók és a részvét hiánya viszont inkább az utóbbival függött össze. Ezzel elindult Vajna Tímea kálváriája is: noha az özvegy hatalmas vagyont örökölt, a hírek mégis arról szóltak, hogy férje halála nemcsak lelkileg törte össze, hanem nehéz anyagi helyzetbe is hozta őt. Az év végén aztán ez a történet szimbolikusan lezárult azzal, hogy Vajna Tímea elárverezte férje személyes tárgyainak nagy részét.

„A kamasz fiam meleg, és eszem ágában sincs orvoshoz vinni”

homoszexuális kamasz átnevelés

Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash/Peter Hershey)

2019-ben a köztévé M5 nevű csatornáján egy műsorban „szakértők” arról beszéltek, hogy a homoszexualitást meg lehet gyógyítani. Ez a tény önmagában megrázó, tekintve, hogy a homoszexualitás lassan 30 éve az Egészségügyi Világszervezet szerint sem betegség, de az infók lassan jutnak el a magyar köztévébe. A hírre több cikkben is reagáltunk: megszólaltattunk egy anyát, aki nem azért van elkeseredve, mert a 16 éves fia meleg, hanem a közeg miatt, ami körbeveszi a homoszexualitását felvállaló fiút. Kollégánk pedig optimistán amellett érvelt, hogy a homoszexualitásból nem lehet meggyógyulni, de a homofóbiából igen.

Januárban máris éreztük a klímaválságot

Fotó: iStockphoto

Nem tévedünk, mindkét esemény januárban történt: a vásárosnaményi mínusz 18 fokkal megdőlt a téli hidegrekord, miközben megjött a statisztika arról, hogy 100 éve nem volt olyan meleg Magyarországon, mint a megelőző évben, vagyis 2018-ban. A szélsőséges időjárást 2019-ben már egyértelműen a klímaválság hatásának tulajdonítottuk, és egyre komolyabban kezdtünk el szorongani a klímakatasztrófa fenyegetésétől. Pláne, hogy azt is tudjuk, a szélsőséges időjárási körülmények biológiai és társadalmi okok miatt is súlyosabban érintik a nőket, mint a férfiakat.

Befogadták a 18 éves lányt, akit halálos veszélyben tartott a családja

Balra Rahaf Mohammed al-Kunun (Fotó: MTI/AP)

A hónap legmegrázóbb női története Rahaf Mohammed al-Kununé volt. A 18 éves szaúdi lány egy kuvaiti családi vakációról menekült Bangkokba. Azt állította, hogy családja megölné őt, ha a szökés után hazamenne, de nem bírt velük maradni, mert fizikailag, érzelmileg és verbálisan is bántalmazták őt, elnyomásban élt, egyedül nem utazhatott, nem vezethetett autót. Al-Kunun elbarikádozta magát a szállodai szobájában, és a telefonjával készített videókon beszélt arról, milyen körülmények között élnek a nők Szaúd-Arábiában. A lány végül menekültstátuszt kapott Kanadától, és Torontóba utazott.

Az nlc olvasói segítettek a somogyi kutyatámadás áldozatain

Fotó: Bátori Marcell

Január közepén három pitbull támadt egy 13 éves fiúra és óvodás korú testvérére Ötvöskónyin. A fiú éppen óvodába kísérte a húgát, amikor a kutyák rájuk rontottak. A fiú a testével védte a kislányt, aki így el tudott szaladni, hogy segítséget kérjen. A kutyák a kezén, a lábán és a fején harapták meg a kisfiút, akit a kaposvári kórházba szállítottak, a hírek szerint súlyosan megsebesült.

Ellátogattunk a megsérült gyerek otthonába, beszéltünk összetört nagymamájával és édesanyjával. A történetük annyira megérintett benneteket, hogy rengetegen ajánlottatok fel ruhát, cipőt, pénzt, étel- és játékadományt a szegény családnak. A kis híján tragikusan végződő történet így végül az összefogás erejéről tudott szólni.

Nők Ady Endre életében

Ady Endre, édesanyja és Boncza Berta

Januárban a nagy magyar költőre, Ady Endrére emlékeztünk, aki 100 éve hunyt el. Ady életére és életművére alapvető hatást gyakoroltak azok a különleges nők, akikkel összehozta a sors. Léda öleléséről, Csinszka kacagásáról és Rienzi Mariska mérgezett csókjáról írtunk évfordulós cikkünkben, azt elemezve, hogyan gyógyította be a költő a sebeket, amelyeket viharos szerelmi élete során szerzett. Sőt, olykor ennél súlyosabb traumákról is meg tudott szólalni a verseiben: „Bús szerelmünkből nem fakad / Szomorú lényünknek a mása, / Másokra száll a gyermekünk, / Ki lesz a vígak Messiása” – írta azután, hogy halva született Brüll Adéllal, vagyis Lédával közös gyermekük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top