„Hároméves volt a fiunk, amikor megvettük az első játékkonzolját egyszerű, kicsiknek való játékokkal – meséli Gulyás Enikő, Luca és Bendegúz anyukája.
Egy-két hete használta csak a játékot, amikor azt vettük észre, hogy a szobatiszta gyerekünk éjjel újra bepisil, sírva riad fel álmából.
Tulajdonképpen azonnal a konzolnak tudtuk be az egészet, és megpróbáltuk korlátozni a játékidőt. De annyira feltűnő volt a rossz hatása a gyerek viselkedésére, egyre zavarodottabb, hisztisebb, szófogadatlanabb lett, hogy úgy döntöttünk, eladjuk.”
A játékkonzol tette boldoggá
Bendegúz nyolcéves volt, amikor a szülei megvették neki a legújabb Wii játékkonzolt, és bíztak abban, hogy nem lesz rá olyan hatással, mint kisebb korában, de sajnos hamar kiderült, hogy tévedtek. „Bendegúz megint egyre idegesebb lett, neveletlenül viselkedett. Az sem vezetett eredményre, hogy korlátoztuk a játékidőt. A tanulásban közepes volt, és el is fogadtuk, hogy ennyire képes. Viszont az félelmetes volt, hogy csak a számítógépes játékokról tudott beszélni, folyton újat akart velünk vetetni, miközben azt láttuk, hogy borzasztóan ügyes benne, hogy folyton sikerélményei vannak, amitől boldog. Mi próbáltuk erőltetni a sportot, hordtuk vízilabdára, de az nem érdekelte. Pedig a sok üléstől és nassolástól még el is hízott.
Egy ideig úgy gondoltuk, jól kontrolláljuk a helyzetet, agresszív játékokat nem engedtünk neki, de egy idő után azt vettük észre, hogy teljesen beszippantotta a virtuális valóság, már csak erről tudott beszélni, erről szólt minden szabadideje. Éjjel félálomban jött le a lépcsőn, és azt mondogatta, hogy a zöldek vezérének le kell győznie a szürke ruhásokat.
Ötödikes volt, amikor megállapítottuk, hogy a fiunkból egy becsavarodott, elhízott, számítógépfüggő kölyök lett, és eladtuk a játékkonzolt. Persze Bendegúz teljesen kiakadt, de néhány nap múlva indultunk nyaralni, reméltük, az majd segít elterelni a figyelmét a hiányállapotról. Ez nem igazán jött be, csak az út végére kezdett javulni a helyzet, addig semmi nem tetszett neki, mindennel baja volt, folyton nyavalygott. Pedig a korábban beígért búvártanfolyamra is elvittük. A harmadik napon – gondolom, a stressztől – belázasodott, az oktató szerint sok volt neki hirtelen a váltás. A játékban mindig győzött, sikerélménye volt, ott, a vízben viszont nem sikerült neki azonnal minden, és ettől csak rosszabbul érezte magát. Csak az utolsó néhány nap változott meg a helyzet, addigra tudta élvezni a helyet, a tengert, a merülést.
Az jutott eszembe, hogy kábé úgy viselkedik, mint egy leszokóban lévő dohányos, elvonási tünetekkel.
Hármasból ötös tanuló lett
Bendegúz a nyaralás után kezdett helyrerázódni lelkileg: elővett a régi játékait, legózott, a szüleivel társasozott. „Volt, hogy órákig monopoliztunk.
Tudtam, milyen nehéz neki, sokszor próbálkozott is megtörni minket, de azzal is tisztában voltunk, hogy azzal teszünk jót neki, ha következetesek vagyunk. Tartottuk magunkat ahhoz, hogy nem játszhat.
A számítógépet használhatta ugyan, még internetezett is, ha mondjuk szüksége volt rá valamilyen iskolai feladathoz, de sokszor nézett gameplay videókat is, mások játékát. Persze azt hamar megunta, de szerencsére feltalálta magát: fociztak a haverokkal, igazi gyerekek lettek, akik cserebogarakat kergettek a kertben, légylecsapós versenyt rendeztek. Volt, hogy felhívott egy barátja anyukája hálásan, mert annyira örült, hogy az ő fia is elővette a legót.”
Bendegúz néhány havonta rákérdezett, játszhat-e, de a szülei továbbra is tiltották. Viszont attól, hogy egyre jobbak lettek a jegyei, és elkezdett fogyni is, egyre inkább a saját meggyőződéséve vált a túlzásba vitt gépezés kártékony hatása. „Egy barátja azért hagyta ott a vízilabdát, mert ellustult, folyton játékkonzolozott. Bendegúz nagyon haragudott rá, megpróbálta lebeszélni, de nem sikerült. A fiunknak egyre jobbak lettek a jegyei, sőt, mire hetedikes lett, minden olyan tárgyból, ami számított a felvételihez, ötöst szerzett.
Számunkra is megdöbbentő volt, hogy a fiunk, aki néhány éve hármas tanuló volt, mennyit javított. Ő pedig végre büszke lehetett magára, az iskolában sikerélményei vannak, ráadásul tavaly fel is vették abba a középiskolába, ahová jelentkezett.
Most már ő meséli, hogy azt a barátját, akit korábban irigyelt azért, mert azt csinált, amit akart, csak szakmunkásba vették fel. Azt is mondta, látszik, hogy az anyukája nem foglalkozott vele. Ilyenkor nagyon örülök, hiszen ő maga ad visszaigazolást nekem, hogy igenis megérte a közös kitartásunk. Sokszor nagyon utált minket, amiért elvettük a kedvenc játékát, nekünk is nagyon nehéz volt, de együtt elhatároztuk, és tudtuk, hogy muszáj végigcsinálnunk érte.”
Bendegúz most kilencedikes, informatikai gimnáziumi osztályba jár, szoftverfejlesztő szeretne lenni. „Havonta megkérdezi, játszhat-e újra. Minden egyes alkalommal leülünk és elbeszélgetünk vele. Hogy sajnos nem vált be, hogy korlátoztuk, hiszen mindig csak azt várta, mikor játszhat újra, amikor lejárt az ideje, ideges volt, mert nem tudta megszerezni a kincset, amire éppen hajtott. De testi tüneteket is produkált: például folyton izzadt a tenyere, olyan izgalomba került. Kesztyűt kért, hogy ne csússzon ki a kontroller a kezéből. És ugyanezt tapasztaltuk nemrég, amikor egy barátjának kerestünk játékot ajándékba. Mondtam neki, hogy az jut eszembe, amikor letettem a cigit. Hogy úgy néz ki, nekünk csak úgy megy, ha teljesen letesszük. Ez van, fogadjuk el. A férjemmel pozitívan állunk hozzá, igyekszünk kompenzálni, komolyan vesszük minden problémáját, és rengeteget beszélgetünk. Tudja, hogy bármikor számíthat ránk. Szigorúak vagyunk, a szabályokat minden körülmények között betartatjuk, de tudja, hogy ezt érte tesszük, mert nagyon szeretjük.
Azt hiszem, hogy miközben a szíve mélyén vágyik a tiltott játékra, az eszével már ő is belátta, hogy így sokkal jobban jár. Ráadásul azzal, hogy nem köti le az idejét és a figyelmét a játék, felszabadult jó sok gigabájtnyi tárhely az agyában. Sokkal hatékonyabban tanul, nemcsak egy napig emlékszik vissza a tanultakra. És az is sok erőt ad neki, hogy a korábbi önbizalomhiányos, túlsúlyos kisfiúból mostanra magas, sportos, népszerű nagyfiú lett, akiért a lányok is odavannak.
Bendegúz ma
Korlátlan szabadságot jelent a virtuális világ
Bene Szabados Veronika most egy falusi iskolában tanít informatikát, de korábban városban is dolgozott. Azt mondja, a vidéken élő gyerekeknek sokkal könnyebb, hiszen több alternatíva van, mint például a lakótelepeken. „Nagyon sok gépfüggő diák van, de szerencsére a mi településünkön nem olyan vészes a helyzet. A nagyobb városokban jellemző, hogy a gyerekek már pici kortól benne élnek. A szülő dolgozik, igazi, más alternatíva ott sokkal kevesebb van. Ráadásul az élethű játékok egy izgalmas világot jelentenek, korlátlan szabadságot, kihívásokat és újrakezdéseket. De ennek a valódi élet nem felelhet meg. A gyerek a sok gépezés miatt elveszíti az időérzékét, nappalok helyett éjszaka van fent. Nappal fáradt, tanulmánya romlik. Az iskola unalmas lesz, hisz nem robban fel minden percben valami, ott nem veszekedhet szabadon, nem beszélhet csúnyán. Aki meg nem játszik, azt lenézzük, kinézzük, mert nem tud semmit a fontos dolgokról. A valóságban kötöttségek vannak, és ez gyakran veszekedésre, agresszióra adhat okot. Aki nem játszik, az meg a közösségi oldalakon bolyong, kommunikál kontroll nélkül, tartalmakat oszt meg ellenőrzés nélkül, ezzel rettentő sok veszélynek teszi ki magát.
A szülők – tisztelet a kivételnek – szinte semmit sem tudnak gyerekük netes életéről, meg egyszerűbb is nekik, hiszen a gyerek órákig elvan a kütyüjével, legyen az az okostelefonja vagy a számítógépe.
Az a tapasztalatom, hogy a tiltás se tesz jót, hisz a gyerekek többsége, ha a szülővel nem megfelelő a kapcsolata, megtalálja a kiskaput kedvenc elfoglaltságához – mondja a pedagógus. – Ráadásul az életkori különbségek egyre nagyobb szakadékot ásnak a generációk közé, a szülők leggyakrabban nem is értenek azokhoz a játékokhoz, programokhoz, amelyekkel a gyerekeik az időt töltik. És talán sokszor kedvük sincs ahhoz, hogy átlássák, megértsék. A legtöbben elfogadják, hogy úgysem tudják utolérni a gyerekeiket. Sajnos a felnőttek csak nagyon ritkán kérnek tanácsot a számítógép és az internet használatával kapcsolatban, pedig érdemes lenne sok előnyös oldalát hangsúlyozni a webes lehetőségeknek. Nem könnyű eligazodni, mert jó tartalmakat megosztó, megfelelő szűrővel ellátott oldal csak kevés van. Igyekszem biztonságos oldalakat ajánlani, oktató programokat, bár be kell látni, hogy ezek ritkán képesek lépést tartani a kisiskolások játékaival. Sajnos sok jó oldal pénzhiány miatt hamar meg is szűnik vagy egyáltalán nem frissül.
De szembemenni a fejlődéssel semmiképp nem érdemes. Az kicsit olyan, mint amikor az ipari forradalom idején gépeket törtek – hiába, a változást megállítani nem lehetett. Szidhatjuk a netes világot, és nagyon sok veszélye is van, de nem fordul vissza a világ, vele kell élni és alkalmazkodni hozzá.”
Az elején kell kereteket szabni
A lényeg mindenképpen az egyensúlyon van: ha a gyerekek aktívak is a közösségi oldalakon, a játékokban, fontos, hogy mellette legyenek valós kapcsolataik is.
„Ha valódi élményeknek teremtünk lehetőséget, sok közös, aktív programot szervezünk a gyerekeinkkel, akkor nem jelentenek veszélyt számukra a számítógépes játékok – hangsúlyozza dr. Battonyai Tünde pszichiáter, életviteli tanácsadó. – Semmiképp nem szabad hagyni, hogy függővé váljanak, mert akkor mindannyian megszenvedjük a leválasztást. Már a játékkonzol megvásárlásakor érdemes kereteket szabni. Közösen megbeszélhetjük, mikor, mennyi ideig használhatják. Azt követően pedig már »csak« az a dolgunk, hogy következetesen tartsuk magunkat a szabályokhoz. Így elkerülhető, hogy egy későbbi kényszerű megvonás során fájdalmas elvonási tüneteik legyenek.
És nyilván az sem mindegy, mit játszanak. Sok játék hamar függőséget okozhat, mint például a farmépítők, ahol nap mint nap gondozgatni kell a kertet, hogy ne menjen tönkre. A szerepjátékok is könnyen hangsúlyossá válhatnak a kamaszok életében, hiszen nagy szabadságot ad, hogy a virtuális világban egy teljes személyiséget lehet felépíteni, amelyen keresztül az ember olyanná válhat, amilyenné szeretne.”
A szakember nem híve a teljes tiltásnak, habár kivételes esetben indokolttá válhat a radikális lépés, ahogy Bendegúz esetében. „Mi ismerjük legjobban a gyerekünket, hogy mennyire hajlamos az addikcióra. Vannak gyerekek, akik hajlamosabbak a függőségre, vannak, akik kevésbé. És sajnos könnyű belecsúszni egy olyan helyzetbe, hogy egy kamasznak csak olyan barátai vannak, akik az adott játékot játsszák. Akkor minden szállal a virtuális világhoz fog kötődni. De ha vannak igazi barátai, ha eljár sportolni, bulizni, szakkörökbe, más közösségekbe, és a családjára is számíthat, jóval kisebb eséllyel kerülünk ilyen helyzetbe.”
