Aktuális

Szobrot állítanak a háborúban megerőszakolt nők emlékére Budapesten

Az emlékmű felállításán kívül új utcanevekről is döntött a fővárosi közgyűlés.

Egy új, nagyszabású szoborról döntött szerdai ülésén a fővárosi közgyűlés. A képviselők elfogadták, hogy elkezdődjön a Háborúkban megerőszakolt nők emlékműve felállításának szakmai előkészítése, valamint a szoborkoncepció emlékezettörténeti konzultációsorozata. Lesz szakmai (történelmi és művészeti), illetve társadalmi konzultáció a helyszínről és a művészeti koncepcióról, írta meg az Index.

Menekülő család 1942-ben (Photo by Anthony Potter Collection / Getty Images)

Emellett 27 budapesti ipari épület (ebből tíz a Ganz negyedben) és tíz, főleg belvárosi, terepszint alatti illemhely helyi védettséget kap. 

Új utcanevekről is szavazott a közgyűlés: a III. kerületi 17005/59 hrsz. névtelen közterület Dr. Schultheisz Frigyes sétány, a szintén III. kerületi 65538 hrsz. névtelen közterület Somogyi József köz, a X. kerületi Gyógyszergyári utca egy része (39210/90 és 39210/184 hrsz.) Orbán István utca, és a XII. kerületi Pihenő út (10886/31 hrsz.) pedig Korányi Frigyes út lehet szerdától – írja a lap.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése