Aktuális

Bántalmazták a nevelőszülők a ceglédi kislányt, akit szexuális erőszak gyanúja miatt vettek el a szüleitől

Az ügyről két éve számolt be a sajtó. A gyerek kálváriája azóta is folytatódott.

Bántalmazták a rájuk bízott gyerekeket a nevelőszülők Jász-Nagykun-Szolnok megyében – derült ki a Fókuszból.

A hét gyerek között van az a négyéves ceglédi kislány is, akit azért vettek el szüleitől, mert a gyanú szerint az édesapa szexuálisan bántalmazhatta. Mi is írtunk a nagy port kavaró ügyről, amelyben a szülők azt mondták, hogy a gyerek sérülését egy lezuhanó vasdarab okozta. 

Az apa szerint a vas a gyerek bokáján volt, megemelte [a súlyt], aztán a felesége kihúzta alóla. Felkapta az ölébe és a kórházba szaladt vele. A kislány apja akkor azt mondta, abban hibáztak, hogy nem hívtak mentőt – mert akkor egyértelmű lett volna, mi történt –, hanem maguk vitték kórházba a gyereket.  A szakértői vélemények a mai napig ellentmondásosak. Van, amelyik szerint történt erőszak, de több olyan is van, aki szerint nem.

A férfi előzetes letartóztatásban várja az ítéletet.

A gyerekek kálváriája azonban nem ért véget. A nevelőszülők, ahonnan most kiemelték őket, szekrénybe zárták őket, és csak naponta egyszer adtak nekik enni, egy tejfölös kenyeret, és verték is őket. Egy héten csak egyszer fürödhettek egy lavór vízben.

(via)

(Kiemelt kép: Rtl Klub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top