nlc.hu
Aktuális
Robotokkal keresik a koronavírus-fertőzötteket

Robotokkal keresik a koronavírus-fertőzötteket

Villámgyorsan kifejlesztették és már el is kezdték a gyártást. A robot a tömegből is képes kiszúrni a fertőzöttet.

Lázas beteget tömegből kiszűrő robotot fejlesztettek egy kínai egyetem kutatói, a robot gyártását már elkezdték Kínában, hogy segítsen az új koronavírus-járvány megfékezésében. Mej Hszüe-szong, a nyugat-kínai Sanszi tartományban lévő Csiaotong Egyetem professzora elmondta, hogy kézi lázméréssel egyszerre csak egy ember testhőmérsékletét lehet ellenőrizni, a kutatócsoportja által kifejlesztett robot azonban kimutatja a tömegben lévő emberek testhőmérsékletét, és arcfelismerő rendszerével azonosítja azokat, akiknek magas lázuk van.

Az új koronavírus-járvány kitörése után a kutatók erőfeszítéseket tettek arra, hogy a robottechnológiát a hőtérképpel és -szűréssel kombinálva létrehozzák a robotot. Kifejlesztettek egy másik robotot is, amely ultraibolya fertőtlenítő eszközzel képes fertőtlenítést végezni – tette hozzá. Mindkét robot alkalmazható repülőtereken, pályaudvarokon, kórházakban és más közterületen arra, hogy segítse a járvány megállítását és hatékonyan fertőtlenítsen, csökkentve az emberek kitettségét a járványnak – magyarázta. A robotokat egy hsziani technológiai cég kis mennyiségben legyártotta, és a teszteken bizonyították, hogy nagy pontossággal szűrik ki a lázas embereket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top