Aktuális

Lakner Zoltán: „Büszke vagyok a magánéletemre”

Lehet-e közéleti szereplőt egy politikai vitában a magánéletével támadni? Eddig ennek Magyarországon nem volt hagyománya, ennek ellenére most épp Lakner Zoltán politikai elemző lett az egyre aggasztóbb támadássorozat következő áldozata.

Mi az nlc-nél igyekszünk kimaradni a pártpolitikai csatározásokból. Ugyanakkor amellett nem lehet és nem is tudunk szó nélkül elmenni, hogy egy közéleti vitában (ha tetszik, csatában) a másik magánéletével, külsejével és szexuális irányultságával való támadás politikai eszköz legyen. Elfogadhatatlannak gondoljuk, hogy valakit azzal próbáljanak támadni, hogy a saját neméhez vonzódik. A lejáratás, illetve annak bármilyen kísérlete továbbra sem válthatja ki az érveket.

Mi is történt pontosan?

Orbán Viktor miniszterelnök most vasárnap tartotta szokásos évértékelő beszédét, amelyre a papírforma szerint később megérkeztek a politikai elemzői reakciók, köztük Lakner Zoltáné is. A politológus, akivel a hvg.hu készített videóinterjút hétfőn, elmondta, szerinte a maga szokatlanságában aggasztó jelenség, hogy a miniszterelnöki beszédet hallgató közönség soraiban feltűntek a magyar honvédség vezetői. Az évértékelőn, ahogy hasonló rendezvényen, ez korábban egyáltalán nem volt jellemző – emelte ki a szakember.

(Arról nem is beszélve, hogy a honvédek jogállásáról szóló 2012-es törvény szerint a magyar honvédség tagjai hivatalos minőségükben, vagyis egyenruhában nem is vehetnek részt pártpolitikai rendezvényen. A kormányfői évértékelőt ezúttal a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Fidesz pártalapítványa szervezte – H.A.)

Ezt követően a 888 nevű portál úgy tálalta mindezt, mintha Lakner Zoltánnak magukkal a katonákkal lenne problémája. „Ez az egyes számú csúsztatás – mondta el az nlc-nek Lakner Zoltán, aki hozzátette, ő most pusztán a katonák politikai célú felhasználását kifogásolta. – A kérdésről egyébként hosszasan lehetne vitázni, én a magam érveit mind fel is soroltam a videóban, hogy az évértékelőn mi volt a bajom a katonák jelenlétével. Ellenérvek helyett viszont a 888 megjelentetett egy cikket, amiben kitettek egy képet a katonákról, majd rólam és a páromról, azzal a fantasztikus szójátékkal, hogy Laknernek baja van a katonák megjelenésével, ehhez képest milyen a mi megjelenésünk…”

A politológus szerint máris itt van a második csúsztatás a történetben, hiszen mióta bármit is eldöntő, érdemi információ a politikai elemző külseje? Mi köze van ennek a politikáról alkotott véleményéhez? Van-e ennek egy közéleti vitában bármilyen szerepe? A harmadik csúsztatás pedig az, hogy a 888 által a Lakner Zoltán Facebook-oldaláról levadászott képen nemcsak ő, hanem élettársa, Gábor is látható, aki vele ellentétben semmilyen szempontból nem közszereplő.

A politológus elárulta, a kép pont abból az alkalomból, azon a bulin készült, amikor élettársi kapcsolatukat hivatalosan is bejegyeztették. „Régóta közszereplő lévén kismillió fotót berakhattak volna rólam a cikkbe, olyat is, amelyen más közszereplők társaságában vagyok látható. Nincsenek ekkora véletlenek, hogy a nyilvános Facebook-fotóim közül épp ezt mutatták meg, ezzel is finoman utalva valami olyasmire, hogy a melegek nem bírják az olyan férfias dolgokat, mint például a katonaság” – magyarázza Lakner, aki emiatt nem fog sajtópert indítani, mert egy nyilvánosan elérhető fotóról van szó, ahogy ahhoz is hozzá van szokva, hogy politikai elemzőként időről időre érhetik és érik is támadások.

A politológus egyedül azt sajnálja, hogy minden, csak épp politikai vita nem zajlott az ügyben, továbbá azt, hogy messze nem ő az első a hazai közéleti szereplők közül az utóbbi években, akiket a magánszféráján keresztül támad a kormányoldal. A példákat hosszan lehetne sorolni, az esetek közül talán az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor szintén a 888 tett megalázó, lealacsonyító, szexuális jellegű megjegyzéseket Tóbiás József volt MSZP-elnök lányára és feleségére.

Ettől függetlenül Lakner Zoltán továbbra is hisz benne, hogy a magánéletnek és külsőnek nincs köze a politikai tevékenységhez. „Nagyon furcsa, kínos, kellemetlen érzés szembesülni azzal, hogy privát szférámmal próbálnak támadni, amire egyébként büszke vagyok” – vonta le a tanulságot a politikai elemző, aki az eset kapcsán sok szimpátiát és szolidaritást is tapasztal a környezetében.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése