Aktuális

26 év után távozik Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója

Persányi Miklós megromlott egészségi állapotra hivatkozva mondott le.

Prof. Dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója 2020 március 1-től lemondott magasabb vezetői megbízásáról. A távozó vezető arról tájékoztatta Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy egészsége az utóbbi időben megromlott – ezért döntött a lemondás mellett. 

„Életem hetvenedik évébe léptem, és az utóbbi hónapokban munkámban jelentkező rendkívüli terhelés egészségemet is próbára tette. A következő időszakban még tovább növekvő feladatokat felmérve, és tapasztalva a szervezetemet érő negatív hatásokat, magasabb vezetői feladatomtól visszavonulok” – írta Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett levelében Prof. Dr. Persányi Miklós.

Lemondó nyilatkozatában így fogalmazott: „Az Állatkert és a Főváros szolgálatára most is éppúgy elkötelezett vagyok, mint amikor 26 évvel ezelőtt, 1994. március 1-jén beléptem az Állatkertbe, és megkezdtem főigazgatói munkámat. Szívesen támogatom kollégáimat a továbbiakban is, utódomat tanácsokkal, a szakmai közösségekbe bevezetéssel, illetve bármely igényelt módon segítem, erőmhöz mérten kész vagyok közreműködni az Állatkert fejlesztéseinek sikeres befejezésében, jövőbeni működtetésének előkészítésében.”

Távozik Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója (Fotó: MTI)

A főpolgármester elfogadta a lemondást, azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói teendőivel 2020 március 1-vel Szabó Roland agrármérnököt, az intézmény operatív igazgatóját, a főigazgató általános helyettesét bízza meg.

A Fővárosi Közgyűlés legközelebb jövő szerdán ülésezik, ekkor dönthetnek a megbízott főigazgató személyéről, Persányi Miklós utódját nyílt pályázaton választják majd ki.

Az Index közben arról ír, hogy a távozás hátterében vélhetően az állatkert leendő Pannon Parkjának főépülete, a biodóm építésének botrányos alakulása áll, amely körül hónapok óta halmozódnak a problémák. 

Forrás: MTI, Index

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése