nlc.hu
Aktuális
Két újabb koronavírusost találtak a tenerifei hotelben, ahol 5 magyar van

Két újabb koronavírusost találtak a tenerifei hotelben, ahol 5 magyar van

A szállodában magyarok is vannak, de nem ők a betegek.

További két olasz turistánál mutatták ki szerdán a koronavírus-fertőzést annak a karantén alá vont tenerifei szállodának a vendégei közül, ahol a külügyminisztérium tájékoztatása szerint magyarok is vannak. A Kanári-szigetek kormányának Twitteren közzétett üzenetéből kiderült: a turisták közvetlen kapcsolatban álltak azzal a 69 éves olasz orvossal, akinél elsőként igazolták a megbetegedést, és feleségével, aki szintén megfertőződött.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden Budapesten jelentette be, hogy vannak magyarok a koronavírus miatt karantén alá vont szállodakomplexumban Tenerifén.

A hotel bejáratait a helyi rendőrség kordonnal zárta el, és szájmaszkot viselő rendőrök őrzik. A főbejáratnál mentőautók állnak, és felállítottak egy egészségügyi sátrat is. A vendégek az ablakokból teraszokról integetnek az újságíróknak, akik a kordonok mögül tudósítanak a helyszínről.

A szállodában tartózkodó Juan Cristóbal del Monte, francia állampolgárságú orvos az Antena3 televízió csatornának telefonon elmondta: rajtuk már elvégezték az orvosi tesztet, amelynek eredménye egyelőre nem ismert. Beszámolója szerint nem szenvednek hiányt semmiben, a szálloda maszkot és gumikesztyűt viselő személyzete élelmiszercsomagokat visz a szobákba. A vendégek közül azoknak, akikről valószínűsíthető, hogy kapcsolatba kerülhettek az első beteggel, a szobájukban kell maradniuk.

H10 Costa Adeje Palace koronavírus

Kedden került karantén alá a H10 Costa Adeje Palace szállodakomplexum (Fotó: Europa Press/Europa Press via Getty Images)

Az ABC című napilap a hotel vezetésére hivatkozva azt írta: körülbelül százan szabadon mozoghatnak az épületben, ők azok a vendégek, aki még épp azelőtt érkeztek, hogy elrendelték a karantént, és nem találkozhattak a fertőzött olaszokkal. Az újság szerint körülbelül 700 vendég van a hotelben, akik 25 különböző nemzethez tartoznak. A lap finneket, hollandokat és belgákat említett.

Spanyolországban az elmúlt huszonnégy órában nyolc új koronavírus-fertőzést igazoltak az elsődleges orvosi tesztek. Mindannyian jártak a közelmúltban Olaszország északi részén, ahol a járvány több száz megbetegedést okozott, és 11 halálos áldozatot követelt.

„Bárki, aki odautazott, és tünetei vannak, lehetséges esetnek tekinthető, és az egészségügyi szolgálatokhoz kell fordulnia, hogy megvizsgálják” – mondta Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter keddi, késő esti sajtótájékoztatóján. Bejelentette: új szabályozást fogadott el a tárca, eszerint minden olyan tüdőgyulladásos és akut légzőszervi megbetegedéssel kórházban kezelt beteget koronavírusra is tesztelnek, akinél a betegség eredete nem ismert.

A járvány miatt nem javasolják az utazást Kínába, Dél-Koreába, Japánba, Szingapúrba, Iránba és Olaszországon belül Lombardiába, Venetóba, Piemontba és Emilia Romagnába. Az egészségügyi miniszter elmondta: a repülőtereken és a kikötőkben fokozzák a vírussal kapcsolatos információs szolgáltatást, korlátozásokat vagy kötelező vizsgálatokat azonban nem vezetnek be, egyúttal nyugalomra intett mindenkit.

Olvass még a témában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top