nlc.hu
Aktuális
Nem látta el a fogorvos, mert Olaszországban járt

Nem látta el a fogorvos, mert Olaszországban járt

Ellátás nélkül küldték haza a veszélyeztetett terhes nőt a fogorvosi rendelőből.

Egy székesfehérvári körzeti fogorvos ellátás nélkül küldte haza a 12 hetes, veszélyeztetett terhes nőt, miután kiderült, hogy a közelmúltban pár napot Olaszországban töltött – írja a 24.hu

A lap által Andreának nevezett nő (nem ez az igazi neve) még február 26-án látogatott el a rendelőbe, hogy pecsétet szerezzen az úgynevezett várandósgondozási kiskönyvébe. Előzetesen telefonon kért időpontot, az egyeztetés során azonban nem kérdezték tőle, hogy járt-e mostanában külföldön. 

A lap értesülései szerint éppen a látogatás napján jelent meg a székesfehérvári polgármester tájékoztatása, amely szerint

aki az elmúlt két hétben Észak-Olaszországból vagy a koronavírussal érintett országok bármelyikéből hazatért, és bármilyen betegségtünetet észlel magán, az maradjon otthon, és semmiképpen se személyesen, hanem telefonon vegye fel a kapcsolatot háziorvosával, illetve a rendelési időn kívül az ügyelettel! Előzetes egyeztetés nélkül semmiképpen se keressenek fel egészségügyi intézményt, hanem a telefonos tájékoztatás alapján járjanak el a továbbiakban.

A nő hiába próbálta bizonyítani, hogy nincsenek a koronavírusra utaló tünetei, egyébként sem Észak-Olaszországban járt, ráadásul a fogorvost az sem érdekelte, hogy Andrea a terhesgondozás részeként előírt fogorvosi vizsgálat miatt érkezett. Új időpontot sem voltak hajlandóak adni neki, arra utasították, hogy másfél-két hét múltán ismét ő telefonáljon újabb időpont-egyeztetésért. 

nem látta el a fogorvos a koronavírus veszélye miatt

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A 24.hu olvasója szerint aznap vele szemben szigorúbb feltételeket alkalmaztak, mint a karantén alá vont területekről hazaérkező turistáknak. Andrea szerint a fogorvos viselkedése jogsértő, de pánikkeltésre is alkalmas. 

Az esetet azóta az ombudsman, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatán keresztül pedig a Fejér Megyei kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya is vizsgálja.

További cikkeink a koronavírussal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top