Aktuális

Ingyen pizzával és ajándék szájmaszkkal küzdenek a koronavírus ellen az olaszok

Egyre durvul a helyzet Olaszországban: a piros zónákban, azaz a koronavírus-járvány gócpontjaiban visszahívnák dolgozni a nyugdíjas orvosokat és nővéreket, szájmaszkra és a kézfertőtlenítőre pedig szinte képtelenség szert tenni.

Az észak-olasz Lombardia tartományban – ahol nem mellesleg kiemelkedően jónak számít az országon belül az egészségügyi ellátás – egyre kritikusabb a helyzet a kórházakban. A töretlenül terjedő és egyre több áldozatot követelő fertőzés óriási terhet ró az orvosokra és a nővérekre, olyannyira, hogy a korábban nyugdíjba vonult egészségügyi dolgozókat is visszahívják a munkahelyükre. Másik két tartományban, Emilia Romagnában és Venetoban is szóba került ez a megoldás, mivel ott is egyre nehezebben tudnak lépést tartani a koronavírus terjedésével. Az orvosok és a nővérek így is erejükön felül teljesítenek: meghosszabbított műszakban dolgoznak, sokszor több napon át, pihenés nélkül.

Kockázatos megoldás lehet

Mivel a kialvatlanság és a fokozott stressz gyengítheti az immunrendszert, sokan aggódnak az egészségügyben dolgozókért, akik amúgy is jóval nagyobb valószínűséggel kerülnek kapcsolatba a koronavírussal, mint a hétköznapi munkát végzők. A már nyugdíjazott orvosok és nővérek csatasorba állítása sem mindenki szerint jó ötlet, mivel a kórokozó nagyobb eséllyel okoz komplikációt az idősebb embereknél. Legjobban a sürgősségi és az intenzív osztályok vannak túlzsúfolva, de a belgyógyászati osztályokon sem sokkal fényesebb a helyzet. A nyugdíjas szakemberek mellett az orvosi egyetem végzős hallgatóit, illetve a frissen diplomázott, de még állást kereső orvosokat és nővéreket is alkalmazzák, és nagy összegeket mozgósítottak a bajban lévő kórházi osztályok bővítésére, valamint eszközvásárlásra.

Pizzával köszönik meg az orvosok munkáját

Bár a koronavírus gyors terjedése miatt az olasz Egészségügyi Minisztérium arra kérte az embereket, hogy tartsanak nagyobb távolságot azoktól, akikkel kapcsolatba lépnek, és kerüljék az öleléseket, ez egyáltalán nem állja útját annak, hogy az olaszok kifejezzék egymás iránti érzéseiket. Egyre több helyen fordul elő országszerte, hogy éttermek és pizzériák ebéddel vagy vacsorával lepik meg a kórházakban emberfeletti küzdelmet folytató orvosokat és nővéreket.

Legutóbb Bresciában tett így a városi kórház dolgozóival Diego Baiano étterem-tulajdonos: az egész viccnek indult, a férfi egyik ápolónőként dolgozó ismerőse ugyanis arról mesélt, hogy a jelenleg fennálló fertőzésveszély miatt a kórházban még az ebédlőt is bezárták, majd megjegyezte, hogy igazán nagy sikere lenne, ha beállítana néhány pizzával. Diego jót nevetett, de tudta, hogy a helyzet vidámnak cseppet sem nevezhető, ezért vasárnap este 7 órára 30 pizzát sütött, majd védőruhába öltözve és maszkkal felszerelkezve bevitte a brescai kórház sürgősségi osztályára.

„Mindez semmiség az őrangyalainknak, áldozatos munkájukért. Ezekben a napokban különösen nagy harcot vívnak azért, hogy életeket mentsenek, ez a legkevesebb, amit köszönetképp adhatok nekik” – magyarázta Diego Baiano a helyi lapnak. Az intézmény dolgozói nagyra értékelték ezt a kedves gesztust, és miután lejárt a munkaidejük, több tucat üzenettel árasztották el az étterem tulajdonosát. Az egyik legmeghatóbb a vendéglátós szerint az volt, amelyikben egy nővérke azt írta, hogy a tőle kapott pizza volt a legjobb dolog, ami aznap a sürgősségin történt.

Hagyjátok meg a szájmaszkot annak, akinek tényleg szüksége van rá!

Az Emilia Romagna tartományban élő, csontvelő-transzplantáción átesett Elena Vaccari egy Facebook-posztban kéri az olaszokat arra, hogy ne vásárolják fel ész nélkül a szájmaszkokat, mert így nem jut elegendő neki és immunhiányos sorstársainak. „A koronavírus nektek, egészségeseknek nem fog megártani, de a hozzám hasonlókkal, akiknek a béka feneke alatt van az immunrendszere, akár végezhet is” – fakadt ki a fiatal lány.

Ciao, sono un'immunodepressa durante la prima epidemia del mondo contemporaneo. Sì, appartengo proprio a quella…

Közzétette: Elena Vaccari – 2020. február 26., szerda

„Én is abba az erősen veszélyeztetett kategóriába tartozom, amiről nap mint nap szó esik a hírekben. Kedves olaszok, arra kérlek titeket, hogy hagyjatok fel a pánikolással és a veszekedéssel, de leginkább a szájmaszkokért és fertőtlenítőkért folytatott hajtóvadászattal. A gyógyszertárban nemcsak nektek mondják azt, hogy teljesen kifogytak a készletek, hanem nekünk, immunhiányosoknak is, akiknek most mindennél nagyobb szükségünk lenne a szájmaszkokra” – részletezi Elena a posztban, amit rengetegen megosztottak.

Azt is kifejtette, hogy az egészséges embereknek nem kellene a szívükre venni, hogy a koronavírus rohamos terjedése miatt le kell mondaniuk az olyan hétköznapi dolgokról, mint a mozizás, a vásárolgatás vagy az uszodalátogatás, hiszen a hozzá hasonló immunhiányos betegek világjárvány nélkül is így élik az életüket. Azoknak, akik képesek erre az erőfeszítésre, az összes fokozottan veszélyeztetett ember nevében köszönetet mond, hiszen a szó szoros értelmében véve életbevágó, amit tesznek. „Tudom, hogy ti is féltek, de nincs okotok az aggodalomra, ma már jól látszik, hogy a koronavírus rátok, egészségesekre nem veszélyes, de a kemoterápián átesettek vagy autoimmun betegségben szenvedők számára végzetes lehet” – írja a lány, akinél 2 évvel ezelőtt diagnosztizáltak leukémiát.

Fotó: Profimedia

Fotó: Profimedia

Ingyen szájmaszkkal vágnak vissza a hiénáknak

A patikák szájmaszkkészletei nem azért fogytak el villámsebességgel az olaszoknál is, mert mindenki bespájzolt saját használatra: sokan azt vették a fejükbe, hogy jól feltornázott áron adják majd tovább a maszkokat licitálós oldalakon vagy a nagyobb városok metróaluljáróiban. A helyzet sajnos nemcsak a piros zónaként emlegetett gócpontokon ilyen kritikus, hanem az összes olasz gyógyszertárban:

a közelmúltban betértünk egybe, és a maszkokról érdeklődtünk, mire elmondták, hogy várólistát vezetnek, és ha szeretnénk, felkerülhetünk.

 

Legutóbb 600 darabot rendeltek, mindegyikre lett is volna jelentkező, de a beszállító szorult helyzete miatt ennek csak a harmada érkezett meg. 

Hogy visszavágjanak a szájmaszkkal bizniszelőknek, egy közép-olasz kisváros, Castorano patikusai ingyen osztogatták az utóbbi időszakban igencsak felértékelődött portékát: „Úgy döntöttünk, hogy mindenkinek ajándékba adunk egy maszkot, miután döbbenten láttuk, mennyien próbálnak ezek tisztességtelen értékesítésével meggazdagodni. Mi sem tudtunk belőle túl sokat rendelni, de a készletet, ami érkezett, ellenszolgáltatás nélkül adjuk tovább. Hiszünk abban, hogy kivétel nélkül jó helyre kerülnek, és segíthetünk velük.”  

Itthon is szorul a hurok

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése