Aktuális

Először elhajtották őket, aztán mégis karanténba vitték a SOTE-s diák csoporttársait

Önként jelentkeztek a kórházban, mert kapcsolatban álltak egy fertőzött diákkal, de elküldték őket. Aztán egyik hajnalban kopogtattak a mentők.

Miután a múlt héten kiderült, hogy az egyik magyarországi koronavírus-fertőzött egy SOTE-s iráni gyógyszerészhallgató, diáktársai önként jelentkeztek a Szent László Kórházban, hiszen mindannyian közvetlen kapcsolatban álltak a hallgatóval. De nem tesztelték, hanem elküldték őket.

Az Index most azt írja, hogy szombatra virradóra mentősök kopogtattak az egyik külföldi gyógyszerészhallgatónál. Aláírattak vele egy magyar nyelvű papírt, és azt mondták, beveszik a kórházba. Az egyetemista szerint nem magyarázták el neki, pontosan mi történik.

A diák a csoporttársaival 3-6 ágyas szobákba kerültek. Hiába kérték, hogy különítsék el őket, azt a választ kapták, hogy nincs elég hely. Így egy ideig együtt voltak azzal a társukkal, akinek később pozitív lett a mintája. Őt szombat este 11 óra körül különítették el.

A diákok közül többen panaszkodtak a megfelelő információk hiányára, valamint arra, hogy a koronavírusos hallgatóval érintkező tanároknak elég házi karanténban maradniuk.

(Kiemelt kép: MTI / Balogh Zoltán)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top