Aktuális

MOK elnöke: „Semmilyen eszköz nem védi a koronavírustól az orvosokat, így a járvány megfékezhetetlen lesz”

A Magyar Orvosi Kamara szerint az egészségügyi dolgozók védelme nélkül nem leszünk képesek kezelni a járványt.

A sebészi maszk nem alkalmas a védelemre, egy beteget vizsgáló, ellátó orvost nem óv meg a koronavírustól, jelentette ki Kincses Gyula. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke és vezetőtársai közös sajtótájékoztatón figyelmeztettek arra, hogy az egészségügyi dolgozók megfelelő védelme nélkül nem lesz képes kezelni a járványt az állami betegellátás, és jelenleg egyáltalán nem állnak rendelkezésre az orvosok, nővérek, szakdolgozók védelméhez szükséges eszközök – adta hírül az Index.

Jelenleg nem állnak rendelkezésre a megfelelő feltételek a magyar egészségügyben dolgozók biztonságos munkavégzéséhezKépünk illusztráció - JAFAR AHMED on Unsplash

Jelenleg nem állnak rendelkezésre a megfelelő feltételek a magyar egészségügyben dolgozók biztonságos munkavégzéséhez (Képünk illusztráció – JAFAR AHMED on Unsplash)

Kincses szerint mindössze egyetlen alkalommal hívták meg a kamarát az operatív törzs ülésére, van tehát valamiféle párbeszéd a kormánnyal, de kijelentette: a kamara szeretne együttműködni a kormányzattal, ám ehhez komoly kormányzati szándék is kell. Elmondta, fontos figyelmeztetniük a lakosságot, jelenleg nem állnak rendelkezésre a megfelelő feltételek a magyar egészségügyben dolgozók biztonságos munkavégzéséhez. Ezért többször megismételte: biztosítsa a kormány a megfelelő védelmet az egészségügyi dolgozók számára, ugyanis a sebészi maszk nem alkalmas a védelemre, csak a fertőzés továbbadását akadályozza.

 
Minden szinten hiánycikkek a védőfelszerelések

A büntetés-végrehajtási intézményekben gyártott egyszerű sebészi maszkokon kívül ugyanis egyelőre semmilyen speciális védőfelszerelés nem áll rendelkezésre megfelelő számban sem az alapellátásban, sem a legtöbb intézményben, így éppen a betegellátásban részt vevők váltak a legveszélyeztetettebbé. Hiába van lélegeztetőgép, ha nincs megfelelő személyzet – fogalmazott a kamarai elnök.

A védőeszközök egész Európában hiányoznak, de az orvosi visszajelzések alapján sem a háziorvosoknál, sem a kórházi osztályokon nem áll rendelkezésre az a maszk, amely a viselőjének nyújt védelmet. Emellett hiány van az alapanyagokból is, amelyekből érdemi védőfelszerelést lehetne gyártani akár országon belül, korábban ugyanis a legtöbb ilyen eszközt Kínából importálták. 

A sajtótájékoztatón a kamarai alelnök hiányolta a lakosság tájékoztatását is, a MOK ezzel kapcsolatban a honlapjáról letölthető tájékoztatót, valamint az orvosoknak folyamatosan feltöltött szakmai anyagokat is kiemelte, ugyanakkor a lakosság megfelelő információkkal történő ellátását egyértelműen kormányzati feladatnak tartják – írja a lap.

Svéd Tamás, a MOK titkára szerint nem a műszerek száma, hanem az egészségügyi dolgozók hiánya fogja bedönteni az ellátást és így a koronavírus-járványkezelést is. Svéd szerint a ma, most érintett kórházi osztályokon rendelkezésre áll a megfelelő védőfelszerelés, de nem elegendő mennyiségben, ha pedig valóban komoly országos járvány következik be, azzal a kijelölt intézmények a jelenlegi körülmények között nem tudnak majd megküzdeni.

A MOK arra kéri a lakosságot, lehetőség szerint ne csak orvoshoz, máshova se nagyon induljanak el, háziorvosukkal szükség szerint telefonon tartsák a kapcsolatot.

A MOK az Index kérésére elmondta, nem tudnak egyelőre arról, van-e koronavírus-gyanús orvos, ahogy arról sincs értesülésük, valóban veszélyeztetté vált-e az ötödik koronavírussal diagnosztizált 70 éves férfi műtétje nyomán egy komplett orvosi csapat a Bajcsy kórházban, vagy éppen annak urológiai osztályán, valamint arról sem kaptak tájékoztatást, hogy megtörtént-e az érintett egészségügyi dolgozók védelmében szükséges összes vizsgálat, óvintézkedés.

Veszélyben a háziorvosok

Lénárd Rita kamarai alelnök szerint a háziorvosok ötven darab sebészi maszkot kaptak, ami őket nem védi, holott az alapellátásban dolgozó szakemberek korfája alapján nemcsak kifejezetten veszélyeztetettek, de jelenleg a legtöbb orvos-beteg találkozást is ők bonyolítják. Ez azért veszélyes, hiszen a magyar háziorvosk 50 százaléka 60 év feletti.

A napokban Hommonay Gergely Facebook-oldalán is megjelent egy komment Dr. Király Hedvig orvostól, aki következőt írta:

„Az elmúlt két hétben rengeteg náthás, influenzás, tüdőgyuszis, köhögős gyereket- elnőttet láttam el védőfelszerelés nélkül. Mert nincs!!! És napok óta arcüreggyulladással, ízületi fájdalommal kínlódok. Van itthon 3 gyerekem is… A járvány megfékezhetetlen lesz, mert ebből az X emberből mégis honnan tudjuk, hogy gyanús eset? Nem volt külföldön? De a buszon simán rátüsszenthet egy fertőzött. Én meg adom tovább akár, mert így is dolgozom.”

Az orvos szerint egy háziorvos a közösségi oldalon egy levelet is megfogalmazott, melyben azt írja, „sajnos a kormányunk nem tett hathatós lépéseket annak érdekében, hogy megfelelő védőfelszerelést biztosítson a háziorvosok részére. Azt gondolom, ebben a helyzetben mi és ezáltal a családunk van kitéve a legnagyobb veszélynek. A médiában úgy kommunikálják, mintha mi háziorvosok megkaptuk volna a megfelelő védőeszközöket, pedig tudjuk, hogy ez nem így van. Amit biztosítanak, az 50 db sebészi maszk és még mi menjünk érte”

Legfrissebb híreink a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top