Aktuális

Koronavírusos beteget azonosítottak egy II. kerületi irodaházban

Az épületben több nagykövetség is működik, de az érintett nem állt kapcsolatban külföldiekkel, és nem is járt fertőzött országban.

A Budapest II. kerületében álló Vízivárosi Irodaház egyik bérlőjénél dolgozik az érintett, akinél a mai napon koronavírus-fertőzést állapítottak meg – értesült az Index. Az irodaház egyik épületében működik többek között Hollandia és Svédország nagykövetsége. 

Az Index megkereste az irodaházat üzemeltető céget, amelytől azt az információt kapták, hogy a mai napon diagnosztizált beteg már szerepel az operatív törzs által közölt esetszámban. 

A koronavírussal fertőzött munkavállaló saját elmondása szerint nem járt külföldön, és nem érintkezett külföldiekkel – egy másik forrásból az Index úgy értesült, hogy az illető már több mint egy hete beteg volt. Az épületben a követségek mellett több olyan cég is működik, ahol külföldiek is dolgoznak. Az ingatlant az éjszaka során fertőtlenítik. 

koronavírusos beteget találtak egy 2. kerületi irodaházban

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A mai napon egy másik pesti irodaházban is diagnosztizáltak egy koronavírusos beteget, a IX. kerületi Haller Gardensben működő UPC Magyarország egyik alkalmazottjának lett pozitív a tesztje. 

További cikkeink koronavírus témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top