Aktuális

Koronavírus itthon: két budapesti kerület lezárja a játszótereket

Az óvodák és bölcsődék bezárását szinte minden fővárosi kerület elrendelte már, de több önkormányzat egyéb óvintézkedéseket is tesz.
játszótér, homokozó, szülő, gyerek

A koronavírus-veszély miatt a budapesti kerületekben szinte mindenhol elrendelték az óvodák és bölcsődék bezárását: vasárnap délelőtt egyedül a kőbányai önkormányzat fogalmazott úgy a honlapján, hogy egyelőre még vizsgálják az óvodák zárva tartásának feltételeit – számol be a 24.hu.

A lap emellett arról is ír, több önkormányzat egyéb óvintézkedésekkel is tesz a járvány ellen:

  • Az I. kerületben átmeneti időre bezárnak a játszóterek, valamint a kiállítóterek és a művészeti szalonok, a Művelődési Ház és a Czakó utcai Sportcentrum,
  • Határozatlan időre lezárja a játszótereket és a sportpályákat a terézvárosi önkormányzat is. A Podmaniczky úti kutyafuttató nyitva marad, de azt kérik, csökkentsék az ott töltött időt a lehető legrövidebbre, és kerüljék a csoportos beszélgetéseket.
  • Erzsébetvárosban és Pesterzsébeten felfüggesztették a személyes ügyfélfogadást a polgármesteri hivatalban.
  • A II. kerületben kitolták a helyi adók befizetésének határidejét április 15-ig, nem számítanak fel késedelmi pótlékot és azt kérik, senki ne menjen postára sárga csekket feladni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése