nlc.hu
Aktuális
Koronavírus: magukra hagyott idősek, ágyban fekvő halottak

Koronavírus: magukra hagyott idősek, ágyban fekvő halottak

Borzalmas állapotokat találtak egy spanyol nyugdíjasotthonban.

Idősotthonokban kezdett ellenőrzést a koronavírus-helyzet miatt a spanyol hadsereg vészhelyzetekre szakosodott egysége, és egészen felháborító állapotokat találtak – számol be az Index az El Pais című spanyol lap tudósítása alapján.

Volt olyan otthon, ahol magányosan agonizáló, beteg öregeket és halottakat is találtak a katonák. A személyzet, akiknek gondoskodniuk kellett volna róluk elmenekült, és magukra hagyta a magatehetetlen, kiszolgáltatott embereket. Az ügyben vizsgálatot indított az államügyészség, és azt ígérték, minden esetben a törvény szigorával fognak eljárni, ha valahol hasonlót tapasztalnak.

Mint ismeretes, a legnagyobb fertőzésveszélynek a 65 év feletti, idős, beteg emberek vannak kitéve. Franciaországból is érkezett olyan hír hétfőn, hogy volt olyan nyugdíjas otthon, ahol 21 lakó halt meg pár nap leforgása alatt.

A legfrissebbek a koronavírus-helyzetről az nlc.-n:

koronavírus

Védőruhás katona Madridban (MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top