nlc.hu
Aktuális
Egy nap alatt 9 ezer új koronavírus fertőzöttet diagnosztizáltak New York államban

Egy nap alatt 9 ezer új koronavírus fertőzöttet diagnosztizáltak New York államban

Még mindig túl sok fiatal gyülekezik az utcákon.

New York államban egy nap alatt csaknem kilencezerrel emelkedett a vírusfertőzéssel diagnosztizáltak száma – közölte Andrew Cuomo kormányzó.

Kedden 75.795 regisztrált fertőzött volt, szerdán délig már 83.712 fertőzöttet tartottak számon. A halálos áldozatok száma is meredeken emelkedett: szerdán délig az államban több mint 1900 amerikai halt bele a vírus okozta betegségbe.

A kormányzó a sajtókonferencián külön szólt a fiatalokhoz is, felszólítva őket az elővigyázatosságra. „A fiataloknak meg kell érteniük ezt az üzenetet, mert még mindig túl sok fiatalt látok gyülekezni” – mondta.

Cuomo jelezte, hogy a városban lezárják az összes játszóteret, de a parkokat nem.

Kifejtette azt is, hogy a New York-i rendőrségnek szerinte sokkal agresszívabban kellene betartatnia a társadalmi távolságtartásra vonatkozó előírásokat.

A kormányzó panaszkodott az egészségügyi eszközök hiányára. Mint mondta: egyszerűen lehetetlen lélegeztetőgépeket beszerezni. „Államunk számára pillanatnyilag az egyetlen remény az, hogy a szövetségi kormánynak megvan a kapacitása a segítségre” – szögezte le.

Floridában is bekeményítenek

Szerdán délután Ron DeSantis floridai kormányzó – napokig tartó vonakodás után – aláírta a kijárási korlátozásokat előíró rendeletet. Ez harminc napra szól, és a déli tagállam egész területére érvényes. Egy nappal korábban még úgy nyilatkozott, hogy nem készül ilyen döntésre, mert „a Fehér Ház még nem szólt”.

DeSantis viszont nem hozott döntést a floridai Fort Lauderdale közelében veszteglő két holland üdülőhajó ügyében. Az egyik hajón koronavírusos fertőzöttek és a vírus okozta Covid-19 betegségben elhunytak vannak, és a kormányzó nem engedélyezi a kikötést, illetve az utasok partra szállását, mivel a floridai egészségügyi ellátórendszer amúgy is túlterhelt, és elsősorban a floridaiakról kell gondoskodnia.

Miami kikötőjében vagy a nyílt tengeren egy tucatnyi üdülőhajó várakozik, hogy kiköthessen. Az amerikai parti őrség március 29-én új rendelkezést adott ki, amelynek értelmében minden olyan hajónak, amelyen felütötte fejét a fertőzés, az amerikai parti vizeken kívül kell várakoznia, és onnan kell lebonyolítania a fertőzöttek és a betegek elszállítását a származási országaikba. A rendelkezés Floridára, Georgiára, Dél-Karolinára és Puerto Ricóra érvényes.

(MTI)

(Kiemelt kép: 

További hírek a koronavírusról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top