Aktuális

Tízmilliárdokat von el a kormány a járvány elleni védekezéshez

A bankoktól, a multicégektől, az önkormányzatoktól és a pártoktól von el pénzt a kormány a járvány elleni védekezéshez.

A koronavírus-járvány miatt átrendezi a költségvetést a kormány, valamint létrehozzák a járvány elleni védekezési alapot és a gazdaságvédelmi alapot – jelentette be Gulyás Gergely a szombati kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a járványvédelmi akcióterv keretében közös teherviselésre köteleznek mindenkit, és az alábbi helyekről biztosítják a forrásokat. Megjegyezte, hogy a kormány magán kezdte a spórolást, a minisztériumoktól  összesen 1345 milliárd forintot csoportosítanak át.

  • A pártoknak támogatásuk 50 százalékát kell befizetniük a járvány elleni védekezési alapba. Így 1,2 milliárd folyik be.
  • A multinacionális vállalatokat megadóztatják, ebből 36 milliárd forintot várnak. Korábban volt már ilyen adónem, most újból bevezetik.
  • A pénzügyi szektornak, a bankoknak 55 milliárd forintot kell befizetniük a járvány elleni védekezési alapba.
  • A gépjárműadót elvonják az önkormányzatoktól, ami 34 milliárd forintot jelent.

Gulyás Gergely szerint ezzel összesen 663 milliárd forintot tudnak biztosítani azt is beleszámolva, hogy járványügyi védekezési központi tartalékban 378 milliárd forint van, de ez felülről nyitott büdzsé. Az intézkedések nem visszamenő hatályúak, április 15-től vagy május 1-től érvényesek.

Az alapból fizetik majd az egészségügyi szakdolgozók és a védőnők korábban eldöntött 20 százalékos béremelését, ami mintegy 81 milliárd forint lesz.

(Kiemelt kép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a koronavírus-fertõzés elleni védekezésért felelõs operatív törzs sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2020. március 11-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top