Olaszország az új koronavírus-járvány „egyes számú betege” gyerekének, Guiliának a születését ünnepeli. A Unilevernél menedzserként dolgozó, Mattia keresztnéven emlegetett férfi volt az első Covid-19-es eset Olaszországban, február 20-án derült ki a betegsége. Azóta ő és várandós felesége is felgyógyult már, kislányuk, Giulia a milánói Buzzi kórházban jött világra kedd éjjel.
A 38 éves codognói férfit kórházban kezelték, sokáig volt válságos állapotban. Mint mondta, az tartotta életben, hogy látni szerette volna születendő gyerekét. Most Codogno egész városa együtt ünnepel a családdal. A nagyapa, Moreno a halálos áldozatok közé tartozik. Lakóhelyét, Castiglione d’Addát február 21. óta lezárva tartják.
Mattia focistatársai, a család egy barátjának éttermébe járó törzsvendégek, a codognói kórház orvosai és betegei is az „egyes számú betegtől” kapták el a fertőzést. Azt még mindig nem sikerült kideríteni, ki vitte be az országba a vírust.
Az olasz kórházakban, így a járvány által leginkább sújtott Lombardiában továbbra is születnek gyerekek, ám sok helyen nem mehetnek be az apák a szülőszobába, hogy a fertőzés veszélyét csökkentsék. Az újszülöttet videón mutatják meg a hozzátartozóknak.
Olaszországban több mint 135 ezer igazolt beteget tartanak nyilván, több mint 17 ezren haltak meg, a gyógyultak száma meghaladja a 24 ezret.