Több svájci lap is azt állítja, K. Gábor magyar tornaedző szexuálisan zaklatta egyik tanítványát a svájci Wilben. A Tagblatt című lap szerint a 40 éves férfi 2017 októberében alkoholfogyasztás után szexuálisan zaklatta a 15 éves lányt. A gyanú szerint a tréner az otthonában leitatta a kislányt, hogy könnyebb dolga legyen az erőszakoskodás során – írja a Bors.
Az ügy tavaly nyáron robbant ki a St. Gallen kantonban található városban. K. Gábort letartóztatták, de októberben óvadék ellenében szabadulhatott az előzetesből. A Tagblatt birtokába jutott ügyészségi dokumentum szerint a nyomozás mostanra lezárult, a magyar férfit kényszerítéssel és erőszak kísérletével vádolják. Büntetőügye hamarosan bírósági szakaszba lép.
Más sajtóinformációik szerint az RLZ Ostschweiz tornaegyesületnél 5 évig dolgozó férfit elbocsátották, munkáját a felesége vette át. Állítólag a sértett tornászlány klubtársai között voltak olyanok, akik szerint a zaklatott tornász krónikus hazudozó.
A már 17 éves lány azt mondta, azért csak másfél évvel az eset után tett feljelentést, mert második apjaként szerette az edzőt, és nem akarta a feleségét, illetve a többi tornászlányt kellemetlen helyzetbe hozni.
Az edző a Borsnak tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, szerinte igaztalanok a vádak.
(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: Getty Images)