nlc.hu
Aktuális
Szörnyűséges, de reményt keltő adat érkezett New York államból

Szörnyűséges, de reményt keltő adat érkezett New York államból

New York államban most a kevesebb koronavírusos elhunyt miatt bizakodnak.

Először fordult elő áprilisban, hogy New York államban egyetlen napon kevesebb mint 400 ember halt meg a Covid-19 betegségben.

Hálaüzenet a New York-i Mt. Sinai West Medical Center előtt

Hálaüzenet a New York-i Mt. Sinai West Medical Center előtt (Fotó: Bryan R. Smith / AFP)

Andrew Cuomo kormányzó a 367 szombati halottal kapcsolatban leszögezte, hogy ez az adat is „szörnyűséges”, de messze alatta marad a csúcsponttól, amikor a betegség naponta mintegy 800 halálos áldozatot szedett az állam területén.
    
Szombaton még mindig ezer új beteget szállítottak kórházba, azonban ez is kevesebb, mint a korábban súlyosan megbetegedettek száma. Visszatértünk a március 31-i állapotokhoz, amikor kezdett drámaian emelkedni a betegek száma” – mondta.
    
Cuomo rámutatott, hogy New York állam gazdaságának újranyitását a térség többi kormányzójával egyeztetve, ahogyan fogalmazott, „regionális elemzés alapján” kezdik meg.

Az újraindítás első szakaszában az építkezési vállalkozások, a kis üzemek, boltok és üzletek nyithatnak meg, azok, amelyek az egészségügyi szakemberek álláspontja szerint „kis kockázatot” jelentenek. A második fázisról később döntenek – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ezt nagyrészt az egyes vállalkozásokra bízzák majd. Fontosnak mondta emellett az oktatási intézmények újranyitását is.
    
Kifejtette: ő maga és a szakértők is tisztában vannak azzal, hogy lelkileg milyen kimerítő a járvány idején bevezetett sok korlátozással együtt élni. Ezért külön figyelemmel kísérik a családon belüli erőszak és a kábítószer-fogyasztás alakulását. Megjegyezte, hogy emelkedett a drogfogyasztók száma.

A koronavírus és New York:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top