Aktuális

Koronavírus: ismét emelkedni kezdett a halottak száma a franciáknál

Már több mint 23 ezer ember halt meg az országban a koronavírus-járvány-következtében.

A francia egészségügyi minisztérium  hétfő esti összesítése szerint Franciaországban 23 ezer fölé emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma. A friss statisztika szerint az elmúlt 24 órában 437-tel 23.293-ra emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Franciaországban, ami a napi halálozások több napos csökkenő tendenciája után az előző napi 242-höz képest ismét emelkedést jelent.
    
Az intenzív osztályokon azonban immár 19. napja csökken a súlyos betegek száma, az elmúlt 24 órában 74-gyel 4608-ra. A kórházban kezeltek száma vasárnap óta 162-vel 28.055-re csökkent. A járvány kezdete már több mint 45 ezren gyógyultan távoztak a kórházakból.

Miközben a munkaügyi tárca szerint az új álláskeresők száma rekordütemben, 3,7 millióra nőtt márciusban, s ez az adat a 2008-as pénzügyi válságot követő szociális krízisnél rosszabb helyzetet vetít elő, a  miniszterelnök kedden beterjeszti a nemzetgyűlés elé a nyolc hétig tartó szigorú karantén utáni nemzeti stratégiát, amelynek értelmében május 11-én kezdenék fokozatosan feloldani a kijárási korlátozásokat. A kormánynak ügyesen kell egyensúlyoznia a gazdaság újraindítása és a még mindig magas járványszint miatti óvintézkedések között annak érdekében, hogy az egészségügyet ne terhelje újra le a járványnak egy második hulláma.

Jóllehet a gyógyszertárak hétfőtől megkezdhették az egészségügyi maszkok árusítását, amelyeket eddig az egészségügyi dolgozók számára kellett visszatartaniuk, még nincs tisztázva, hogy hol lesz kötelező a maszkviselés a karantén feloldása után. Az elnöki hivatal múlt héten jelezte, hogy várhatóan a tömegközlekedési járműveken kötelező, másol csak ajánlott lesz viselni.

A kormányzat már azt is jelezte, hogy minden tünetet produkáló franciát és minden pozitív esettel kapcsolatba került állampolgárt tesztelni fognak május 11. után, de kérdés, hogy milyen módon. Nincs tisztázva az sem, hogy milyen kereskedelmi egységek nyithatnak újra és mely régiókban, illetve hogy a franciák elutazhatnak-e nyaralni a nyári szünetben.  

A kormány mellett működő tudományos tanács szombaton a bölcsődék és az iskolák szeptemberig tartó zárva tartását javasolta, de jelezte: tudomásul veszi, hogy a kormány májustól fokozatosan, három lépcsőben megnyitja az iskolákat, még akkor is, ha nem lesz kötelező bejárniuk a tanulóknak, távoktatásban is befejezhetik a tanévet. A tudományos tanács egyébként a maszkviselés kötelezővé tételét javasolja a felsősöknek és a középiskolásoknak, valamint az oktatási intézmények dolgozóinak. A szakemberek szerint az országon belüli közlekedést május 11. után nem szükséges korlátozni, amennyiben az óvintézkedéseket mindenki betartja, a külföldre utazást azonban még pár hónapig nem ajánlják.

(MTI)

Koronavírus Franciaországban

Május 11-től lassan újraindul az élet a franciáknál is. (Fotó: Getty Images)

Aktuális híreink koronavírus témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top