Az operatív törzs keddi tájékoztatóján először Schanda Tamás stratégiai államtitkár szólalt meg a munkahelyek védelméről. A következőket kell tudni:
- A kormány bértámogatással és munkahelyteremtéssel védi a munkahelyeket. Április 16-ával elindították a bértámogatási programot, egyeztetnek a vonatkozó szervezetekkel.
- A program szerint a munkáltató vállalja, hogy nem szünteti meg a munkaviszonyt, bért fizet a csökkentett munkaidőre és egyéni fejlesztési időre. A munkáltató pedig dolgozik, az egyéni fejlesztési időben is rendelkezésre állhat.
- A kieső bér 70 százalékával kompenzálja a munkavállalót az állam.
- A cégkapun keresztül, digitálisan lehet kérelmezni, nyolc napon keresztül döntenek a hivatalok.
- Több százezer családnak jelenthet ez segítséget és cégek tömegének túlélést.
- Speciális kutatás-fejlesztési bértámogatást indítanak, fontos ugyanis támogatni az innovatív kezdeményezéseket, hiszen ők segítenek talpra állítani az országot. Munkáltatóként akár 318 ezer forintot is kaphatnak havonta. 33 ezer kutatót érinthet a program.
- Kedvező munkahelymegtartó hitelekkel is támogatják a cégeket.
Müller Cecília országos tisztfőorvos ezt közölte:
- Az országban jelenleg 2649 fertőzöttről tudnak, 291 elhunyt, 516 meggyógyult.
- Számítanak a gyógyultakra: Müller Cecília 80 levelet küldött ki az elmúlt napokban azoknak, akik súlyos tünetekkel átestek a betegségen, tehát termelődött elegendő mennyiségű ellenanyag a szervezetükben, így segíthetnek a mostani betegeken.
- 976 embert kezelnek kórházban, 49-en lélegeztetőgépen vannak, súlyos állapotban.
- Több mint 67 ezer mintavétel történt eddig.
- Egyenletes a növekedés a járványgörbében, nem nő kiugróan a fertőzöttek száma, bíznak benne, hogy el tudják érni az egyensúlyt, azaz nem lesz robbanás.
- Nagyon figyelnek a zárt közösségekre: a szociális intézményekre, kórházakra, ahol fertőzötteket is kezelnek, és terjed a fertőzés.
- A fővárosban, Pest megyében a leggyorsabb a terjedés; más megyékben csak akkor ugrik meg, amikor egy-egy zárt közösségben megjelenik. „Egyértelmű tehát a feladat, hogy hol kell a legnagyobb mértékű beavatkozásokat eszközölni.”
- Az örökítőanyagon alapuló teszt a legmegbízhatóbb: ez mutatja ki, fertőzött-e az ember a vizsgálat pillanatában. A gyorstesztek azonban az ellenanyagot mutatják ki. A WHO most egy új tesztet mutatott be: ez egy gyorsteszt, amely alkalmas magának a vírusnak a kimutatására. Ez még kísérleti szakaszban van, de több kutatócsoport dolgozik azon, hogy közelebb hozza ezt a diagnosztikai lehetőséget.
- Nem ismerjük a vírus természetét, készülnünk kell tehát a második hullámra, attól függően, hogy mennyire ad védettséget a lakosság átfertőzöttsége, illetve hogy lesz-e védőoltás. Utóbbi lehetővé teszi a nyájimmunitást, hogy a veszélyeztetetteket meg tudjuk védeni.
- Az orvosi maszkokról: ezeket az egészségügyi dolgozók védelmére alkották meg; arra kell figyelni, hogy egyszer használatos eszközök ezek, néhány óráig viselhetők, aztán el kell dobni. Az utcai forgalomban inkább az otthon készített maszkokat ajánlja.
- Fontos a maszk helyes viselése. Aki ezt felhelyezi, annak tűrnie kell a kellemetlenséget. Aki nem szokott hozzá, azt valóban zavarhatja, hozzányúl, „összevissza húzkodja”, így pedig többet árt a maszk, mint használ.
- Ha egy várandós kismama úgy érzi, megfertőződhetett, a protokoll ugyanaz: a háziorvost kell értesíteni. A mai tudásunk szerint rendkívül ritka, hogy átadhatja a fertőzést a magzatnak. Eddig egy esetet írtak le. Még a szoptatást is ajánlják, védettséget ad a babának.
Lakatos Tibor ezredes, az ügyeleti központ munkatársa elmondta:
- Hétfőn, kedden száz helyszínre szállítanak védőfelszerelést, több tucat budapesti, vidéki kórházba, mentőszolgálathoz, vérellátóhoz, rendőrséghez.
- A gyermekek napközbeni felügyeletéről: a polgármesterek, akik rendkívüli szünetet rendeltek el az óvodákban, bölcsődékben, kötelesek gondoskodni az ügyeletről. Térítési díj nem kérhető, egyszerre maximum 5 gyerekre felügyelhetnek.
- Három rémhírterjesztési ügyben tettek vádemelési javaslatot; az egyik álhír terjesztője akkor közölte, hogy többen meghaltak, amikor még itt sem volt a vírus; a másik arról szólt, hogy több beteget szállítottak el Ferihegyről; a harmadik: „Budapest karantén alatt péntek 13-tól” című videó. A nyomozást lefolytatták, vádemelési javaslatot tettek.
- 1183 szabályszegést tapasztaltak hétfőn; eddig összesen több mint 37 ezer szabályszegés történt az országban.