Aktuális

Megkérdeztük a lelkisegély-vonal vezetőit és a terapeutát, hogyan viseljük a mostani helyzetet?

A lelkisegély-szolgálatoknál a hívások száma növekszik, de a krízishívásoké nem. Vannak közös alapproblémák, de a koronavírus-járvány miatti karantén mindenkinek más nehézséget okoz. A telefonbetyárok viszont szerencsére visszahúzódtak.

„A 116-123-as segélyvonalon megnövekedtek az érdemi hívások, ezzel párhuzamosan pedig csökkent a telefonbetyárok száma” – mondja Dudás Erika, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének szakmai vezetője az nlc.-nek.

A több segítségkérés miatt a szövetség egy új számot is bevezetett, már a 06-80-810-600-as vonalon is várják a telefonálókat. „Az érdemi hívások több időt vesznek igénybe, éppen ezért hiába ügyel 8-12 önkéntes a vonalnál, nagyobb kapacitásra volt szükség bizonyos, terheltebb időszakokra. Ez főleg a hétköznapok egy részét és a péntek, szombat éjszakát jelenti, ezért az új szám akkor hívható” – mondja Dudás Erika.

A szakmai vezető szerint a telefonálók körében megmaradtak a régi gondok, amelyekkel korábban is jelentkeztek, ez

  • érzelmi problémákat,
  • egészségi állapottal kapcsolatos kérdéseket, és
  • generációs párkapcsolati problémákat jelent.

De közben nem ritkák

  • a jogi kérdések, vagy
  • a munkahellyel kapcsolatos aggodalmak, melyek most tovább nehezedtek a koronavírus szülte helyzetben.

Már február végén voltak ilyen irányú kérdésekkel kapcsolatos hívásaik, illetve a meglévő betegségeik miatt aggódtak az emberek még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt. Márciusban ezeknek a hívásoknak a száma tovább növekedett, és most, áprilisban gyakorlatilag minden második érdemi hívásban megjelennek a vírushelyzethez kapcsolódó érzelmek, elsősorban az izolációhoz kötöttek. A bezártság elviselése, a barátok, rokonok, család, személyes kapcsolatok hiánya okozza a legtöbb gondot.

Dudás Erika azt is elmondta, hogy áprilisban a munka elvesztése miatt érzett szorongás kapcsán is érkeztek hívások, de nemcsak azoktól, akik már elvesztették állásukat, hanem azoktól is, akik attól félnek, hogy megszűnik az állásuk.

Előfordult, hogy hozzátartozó telefonált, mert aggódott munkanélkülivé vált szerettéért.

A lelkisegély-szolgálatra a hiedelemmel ellentétben egyáltalán nem csak mentális betegséggel küzdők telefonálnak, hanem olyanok is, akik egyszerűen szeretnék megosztani a gondjukat valakivel. A korosztályokat tekintve: leginkább középkorúak és idősek telefonálnak, de a mostani helyzetben több fiatal, akár tizenéves is hívja a 116-123-at.

Megnőtt a lelkisegélyszolgálatok forgalma

A munka elvesztése miatt érzett szorongás kapcsán is hívják a lelki segélyt (Fotó: Neményi Márton)

Dudás Erika arról is beszélt, hogy nehéz univerzális tanácsot adni az izoláció kibírására. Az önkénteseik nem véletlenül vettek részt képzésen, amelyen megtanulták, hogy milyen szituációra milyen választ adjanak. A helyzethez igazodva van, amikor csak arra van szükség, hogy az illető ventilálhasson és valaki meghallgassa, másnak pedig a feszültségoldásban és a megnyugtatásban kell segítség, majd azután az együtt gondolkodásra. „Az izolációnál mindig ajánljuk a kapcsolattartást másokkal (akár velünk) interneten vagy telefonon és azt, hogy az illető alakítson ki napi struktúrát, végezzen olyan tevékenységet, amiben hasznosnak érzik magát: legyen az főzés, testedzés, másoknak segítés vagy hobbi.”

Növekszik a neten kért lelki segély, a bezártságban felerősödik az agresszió

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál, a 116-111-en is várják a gyerekek, fiatalok, de a felnőttek hívását is a nap 24 órájában. Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, ifjúságszakértő, az alapítvány szakmai vezetője azt mondja, náluk nem változott jelentősen a hívások száma, az online megkereséseké (segítséget kérő leveleké és chat beszélgetéseké) viszont emelkedik. „A megkeresések egy részét március második felében erőteljesen tematizálta maga a vírus és a járványtól való félelem, aztán inkább ennek a közvetett következményei jelentek meg: az összezártságban felerősödő agresszió, családon belüli erőszak, a digitális oktatás mindenki számára egészen más hatásai, az elveszett munka, a megszakadó kapcsolatok és az offline elérhetetlen pszichiáter, a megszakadó ellátások.”

A legtöbb telefonáló, ahogy 2019-ben is volt, a különböző típusú szorongások miatt emeli fel a kagylót. „A párkapcsolatok, kortárs kapcsolatok kérdéseivel mindig sokan fordultak hozzánk, főleg tizenévesek. Ezek a témák most is jelen vannak, de kicsit másképp: inkább a hiány jelenik meg, a megszakadó, online nehezen fenntartható kapcsolatokért való aggódás. 

Sajnos sok fiatal úgy talál meg minket, hogy egyértelmű: igazából személyes segítségre, rendszeres családsegítésre, pszichoterápiára vagy pszichiátriai kivizsgálásra lenne szüksége. Járványhelyzettől függetlenül is sokszor tapasztaltuk az ellátórendszer hiányosságait, a lassú reagálást. Ez most erőteljesebben érezhető, miközben a pszichés terheket növeli a bezártság, az összezártság és az egzisztenciális bizonytalanság.

Ahogy a 116-123-as segélyvonalon, úgy a Kék Vonalnál sem növekedett meg a krízishívások száma. Krízishívásnak többek között az öngyilkossági gondolatokat fontolgató hívásokat nevezzük vagy azokat, amikor a hívó családon belüli erőszak áldozata. „A nehézséget inkább az okozza, hogy nehezebb rövid és hosszú távú megoldásokat találni – mondja Reményiné Csekeő Borbála. – Kevesebb a mozgósítható erőforrás, a támogató kapcsolat. Nem lehet olyan könnyen máshová költözni, legalább pár napra, kevesebb az érzelmi megküzdésre lehetőséget adó kikapcsolódási, feltöltődési lehetőség, nincsenek kéznél támogató barátok, és ami még fontosabb: a hivatalos segítség útjai is akadoznak, és van, aki számára egyáltalán nem elérhetők. Ha életveszélyben van egy anonim megkereső, akkor a mentőszolgálat és a rendőrség azonnali kihívását tudjuk javasolni.”

Amikor arról kérdezzük Borbálát, mi az, amit a jelenlegi helyzet miatt szenvedőknek javasolni tudna, Dudás Erikához hasonlóan azt mondja, hogy nincsenek konkrét receptek. „Ez a helyzet mindenkit máshogyan érint. Nem biztathatom a kapcsolatok online fenntartására azt, akinek sem eszköze, sem internet-előfizetése nincs ehhez. Ahol napi kenyérgondok voltak eddig is, és most a család alkalmi bevételei és elmaradnak, ott nem vigasztal senkit az éledő természet vagy a tévéműsor. A digitális oktatást is nagyon sokféle szorongással lehet megélni.

Van aki az érettségi miatt aggódik, van, aki most tölti a 16. évet, és közben az általános iskolából marad ki éppen bepótolhatatlanul, mert se motivációja, se valódi lehetősége nincs az online oktatásból részesülni. Sok gyereknek végtelen unalomban telnek a napjai, minden struktúra nélkül, mások többet dolgoznak, mint korábban.

A járványhelyzettől függetlenül sem lehet egységes recepteket adni, ez a helyzet talán csak még láthatóbbá teszi, hogy mennyire nincs egységesen érvényes jó tanács soha, semmire. Talán az egyetlen, ami mondjuk tanácsolható, az a türelem magunkkal szemben, a negatív érzéseink elfogadása. Szabad rosszul lenni, teljesen érthető a szorongás. Lehetsz elkeseredett a kútba esett nyaralás miatt, de akkor is, ha mindennap nő a vírus miatti halálesetek száma, és az is teljesen rendben van, ha nem tudsz most az érettségire úgy koncentrálni, vagy ha idős rokonaidért aggódsz. Mindenkinek mást jelent ez a helyzet, és ennek az elfogadásával sokat segíthetünk magunknak és egymásnak is.”

Megnőtt a lelkisegélyszolgálatok forgalma

A legnagyobb problémát a bizonytalanság okozza (Fotó: Getty Images)

„Ez most egy szokatlan és abnormális helyzet, ahol nem a teljesítmény, a hatékonyság a legfontosabb”

Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó is számos megkeresést kap most: nemcsak kliensektől, hanem saját ismerőseitől is. „Viszonylag hamar elkezdtek gyűlni a történetek arról, hogy ki hogyan éli meg ezt a helyzetet. Az introvertált személyiségűek például sokkal jobban viselik általánosságban véve, legalábbis ami a tempó csökkenését illeti. A legnagyobb problémát a bizonytalanság okozta – a munkával, a bevételekkel, a »meddig tart?« kérdésével, a tanulással kapcsolatos dolgokat is beleértve.”

A szakember azt mondja, sokkot kaptak az emberek egzisztenciális, biztonsági és szociális szempontból is. Aggódnak a szeretteikért, ha dolgozniuk kell, aggódnak a gyerekekért, hogy hogyan viselik ezt az egészet, aggódnak, mert kiszolgáltatottak még akkor is, ha valaki a családban, még ha csak ideiglenesen is, de elveszítette a munkáját. „Az, hogy nehéz tervezni vagy újratervezni sokaknak megnehezítette a dolgát és hetekre, hónapokra előre megszervezett események, elfoglaltságok, bevételi források tűntek el egy tollvonással. Az sem mindegy – és ez sajnos hangsúlyos rész –, hogy kivel, kikkel vagyunk összezárva, mert kevesebb lehetőségünk van elvonulni vagy feltöltődni. Törvényszerű, de tragikus, hogy a családon belüli bántalmazások száma majd háromszorosára ugrott a kiszolgáltatottság megnövekedésével.”

Gergő praxisában nagyon vegyes, hogy kinél mi került elő, de az alap abban közös, hogy át kellett alakítani a hétköznapokat, átszokni új megoldásokra vagy épp azon gondolkodni, hogyan fordíthatjuk javunkra az „új rendet” – már ha ez egyáltalán lehetséges. „Sokaktól jött kérés, hogy a feszültség kezelésben kérnek segítséget vagy abban, miként rendezzék a párkapcsolatban felbukkanó gondokat. Gyakori téma, hogy a gyerekeknél a képernyőidővel, a kütyüzéssel mi a helyzet, hogyan kerüljék el a túlhasználatot. Van, akinek ez a helyzet régóta halogatott szakítást hozott és megnyugvást, más motivációs problémákkal küzd, mert a megnövekedett szabadidőben sem érzi magát produktívabbnak. Szakértőként úgy gondolom, hogy ez most egy szokatlan és abnormális helyzet, ahol nem a teljesítmény és a hatékonyság a legfontosabb. Most az a legjobb, ha vigyázni tudunk magunkra és a szeretteinkre, ha találunk apró örömöket és lehetőségeket, ha képesek vagyunk belátni mennyi az elég, és meg tudjuk engedni, hogy pihenjünk.

Ha úgy érezzük, hogy a túlélésért küzdünk, akkor nem kell azt a lelkiismeret-furdalást is rápakolni, hogy kevesek vagyunk vagy rosszak.

Mindenki másképp reagál és máshogyan old meg egy krízist – ebben általános elveket, pláne versenyt hirdetni felelőtlenség szerintem.”

 

Te is nehezen viseled a bezártságot, felerősödött a szorongásod? Ezek a cikkek segíthetnek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top