nlc.hu
Aktuális
Pély Barna és Tolvai Reni is kapott 160 ezer forintos gyorssegélyt az Artisjustól – Itt a teljes lista

Pély Barna és Tolvai Reni is kapott 160 ezer forintos gyorssegélyt az Artisjustól – Itt a teljes lista

Csaknem négyszáz zenész, előadóművész, dalszerző és szövegíró kapott rendkívüli támogatást az elmaradt fellépések miatt.
Pély Barna

A koronavírus miatt megszűnt a koncertezés, a lemondott fellépések miatt pedig a zenészek, előadók is jelentős bevételkiesést szenvedtek el.

Az Artisjus ezért március végén 62 millió forintos támogatási keretet hozott létre, hogy pályázat útján nyújtson segítséget nekik.

„A felhívásra 680 pályázat érkezett az Artisjus Zenei Alapítványához. A döntés értelmében 389 szerző részesül rendkívüli támogatásban, ők egyszerre több feltételnek is megfeleltek: koncerteztek volna a kritikus időszakban, de a lemondott fellépéseik vagy más elmaradó munkáik miatt bevételtől esnek el, és mindezt hitelt érdemlően bizonyították is a pályázatukban. Emellett szociális helyzetükből adódóan rászorulnak a támogatásra” – olvasható az Artisjus közleményében.

Az Artisjus Zenei Alapítvány egységesen bruttó 160 ezer forint rendkívüli szociális támogatást folyósít a pályázaton nyertes előadóművészeknek, dalszerzőknek, szövegíróknak.

A listán szerepel többek között Kovácsovics Fruzsi, Bódi Magdi, Galambos Dorina, Németh Juci, Pély Barnabás, Polgár Odett, és Tolvai Reni is.

A teljes lista itt böngészhető.

Így hozta nehéz helyzetbe a koronavírus a zenészeket és a zenei rendezvényeket:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top