TV-sztárok

Vastag Tamás: „Nem jelentkezem az állami támogatásra, mert nem akarom mástól elvenni a helyet”

Vastag Tamás nem pályázik az állami támogatásra.

Lassan három hete annak, hogy bezártak a színházak és szünetelnek a koncertek. Ezáltal sok színész és zenész maradt állás nélkül, sokuknak – elmondásuk szerint – nincs is megtakarításuk. Az állam azonban lehetőséget nyújt, hogy pályázzanak a támogatásra, amivel kiegészítik a fizetésüket, de ezzel sem él mindenki – többek között Vastag Tamás sem, aki úgy indokolta döntését, hogy nem szeretné mások elől elvenni a pénzt.

„NEM akarok senki zsebében turkálni!! Olvastam, hogy pályázni lehet támogatásra a kieső bevételek miatt… arra kérlek titeket, hogy megfontoltan tegyétek, ha erre jelentkeztek.. a keret véges és lehet, hogy valakinek nagyobb szüksége van rá mint nektek.. Az évek alatt sokat dolgoztam és bár építkezés közben vagyok és 2 kisgyermekes apuka… úgy érzem, az építkezés várhat… mások élete nem… ezért NEM jelentkezem az állami támogatásra, mert nem akarom mástól elvenni a helyet. Beosztom a családommal, ami van… pedig nem sok… sőt!! Viszont rengeteg zenész/színész/táncos/technikus/stb. barátom van, akinek ennyi sincs. Ezért arra kérem minden barátomat/kollégámat… ha meg tudjuk oldani, és nem vészhelyzet… segítsünk azzal a többieken, hogy nem vesszük el a helyet előlük. Nálam sokkal jobb énekesek/színészek/zenészekkel van tele az ország, akiket senki nem ismer… én szerencsés voltam. Remélem, most a bajban is az leszek, de tartozom annyival, hogy NEM veszem el a helyet attól, aki rászorul… nem tudjuk, meddig tart ez a veszedelem… lehet, egyszer mi is kényszerhelyzetben leszünk… de addig is próbálunk kitartani és beosztani a tartalékokat! Az elkövetkezendő idő nehéz lesz… sokan sok mindent/sok mindenkit elveszítünk… rengeteg erőt és kitartást mindenkinek… Az Isten legyen velünk!” – írja a közösségi oldalán Vastag Tamás.

Hírességek és a koronavírus:

Vastag Tamás (Fotó: Facebook)

Vastag Tamás (Fotó: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése