A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség pedig indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószert adott el az érettségi bulit tartó fiataloknak – írja az Index. Ugyanakkor a bíróság nem letartóztatást, hanem bűnügyi felügyeletet rendelt el számára nyomkövetővel.
Mint arról már írtunk, május 9-én vidéki tinédzserek lakást béreltek a fővárosban, ittak, buliztak és kábítószert is fogyasztottak. Éjjel egy óra után az egyik fiú a drog hatása alatt törni-zúzni kezdett és kivetette magát az ablakon. Állapota azóta is válságos, eltört a gerince, tüdeje roncsolódott.
A dílert, aki LSD-t, füvet és speedet adott el a kamaszoknak, a rendőrség május 14-én fogta el, és kábítószer kereskedelmének vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki.
Az ügyészség szerint megalapozottan feltehető, hogy a férfi – ha szabadlábon maradna – megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást és hasonló bűncselekményt követne el. Ezért fellebeztek, hogy letartóztatásba kerüljön a férfi.
Címlapképünk illusztráció.