Aktuális

A járvány előtt még sosem látta az új koronavírust a vuhani víruslabor

A labor igazgatója a kínai állami tévének elmondta, az első minták beérkezéséig még csak nem is hallottak az új koronavírusról.
Vuhan, Kína

„Korábban semmilyen ismerettel nem rendelkeztünk róla, soha nem találkoztunk vele” – mondta az új koronavírusról annak a vuhani víruslabornak az igazgatója, amit az utóbbi időben egyre többen vádoltak meg azzal, hogy köze lehetett a világjárvány elindításához.

Wang Yanyi a kínai állami tévének adott nyilatkozatában kifejtette, noha a labor valóban foglalkozik denevérektől származó koronavírustörzsek tesztelésével, a SARS-CoV-2-ről az első minták beérkezéséig még csak nem is hallottak.

„Nem kutattuk és nem is tároltuk a vírust. Mindenki máshoz hasonlóan azt sem tudtuk, hogy létezik. Mégis, hogyan szivárgott volna ki a laborunkból, ha soha nem is volt ott?” – idézi a The Guardian című brit lap a kínai igazgatót.

Wang Yanyi az interjúban elárulta, a laborban dolgoznak denevérekből izolált vírustörzseken, ám az új típusú koronavírussal összehasonlítva a legnagyobb egyezés is csak 79,8 százalékos volt. A labor vezetője szerint minden olyan elmélet, ami a vuhani labort teszi felelőssé a világjárvány kialakulásáért, nem több puszta kitalációnál. Ez nagyjából egybevág a kínai kormány véleményével is.

Olvass még többet a koronavírusról az nlc.hu oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top