Egy szexista férfi politikus nyilvánosan becsmérelt egy nőt, csak mert nem értett egyet vele. Nincs itt semmi látnivaló, mindennapos sztori. Csak azért „bocsánatot kért”, úgy, hogy közben tovább súlyosbította a helyzetet. Az eredmény: a lekurvázott képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez elmondta az utóbbi évek legfontosabb feminista beszédét.
Amikor szembejött ez a történet, és összeállt, hogy meg akarom írni, elég gyorsan arra jutottam, hogy hülyén venné ki magát, ha megint egy férfi mondaná el a sztorit, és akarva-akaratlanul azt is, hogy mit kell róla gondolni. Most már áldom az eszem, hogy megkérdeztem a barátnőmet: ő mit szól ehhez. Erre a reakcióra nem is számítottam: dőltek az ocsmányabbnál ocsmányabb (és egyébként teljesen hétköznapi) történetek, a többségükről nem is tudtam, pedig egészen frissek. Át is adom neki a szót – aztán, miután megadtuk az alaphangot, rátérünk arra, mi történt a Capitolium lépcsőjén pár napja, és hogy lett ebből az elmúlt évek legfontosabb nőjogi beszéde.
„Finoman húzogasd a bőrt fel, le, fel, le!” – hangzik el az asztalosműhely vezetőjének a szájából a pajzán mondat, miközben a bevonásra váró szék ülőfelületére erősítem a műbőrt. „Hajnalig basználak!” – köpi oda a térköves ember a Dózsa György úton egy teljesen átlagos szerda délelőtt. „Gyönyörű hosszúak a lábaid” – mondja az autóban mellettem helyet foglaló felettesem, miközben munkamegbeszélésre megyünk. „Nem beszélhetném meg ezt a párjával?” – kérdezi tőlem a vízvezetékszerelő, aki nem nézi ki belőlem, hogy felfogom, szét kell verni a falat ahhoz, hogy a mosogatógépet bekösse. „Tanulj meg vezetni, ribanc!” – ordít rám a fekete autó sofőrje, mert csak második nekifutásra sikerült a párhuzamos parkolás.
A fent elhangzott mondatok csak a múlt hét „termései”, én kaptam őket, negyvenéves, teljesen átlagos nőként olyan férfiaktól, akikhez a munkán, illetve a semmin túl semmi közöm. Mivel soha senki nem tanította meg nekem, hogy ilyen helyzetekben hogyan kell adekvát módon és lehetőleg azonnal reagálni, nem is nagyon teszek semmit, némán odébbállok, miközben a fenti tőmondatok savként marják a lelkem napokon át. Az eszemmel tudom, meg se kellene hallanom őket, mégis kizökkentenek a megszokott harmóniából, lefagyok tőlük, és émelygek a gondolattól, hogy velem ezt meg lehet tenni – és nem tudok elég kicsire görnyedni ahhoz, hogy ne fussak bele egy következőbe, ami újra bizonyítja, hogy velem ezt meg lehet tenni, hiszen a kommunikációs eszközáramból teljes egészében hiányzik mindaz, ami ahhoz kell, hogy kiálljak magamért. Soha senkitől nem láttam, hogyan kell ezt, ellenben láttam és hallottam azt, amit én élek át felnőtt nőként lassan három évtizede. Borzasztóan szeretnék azok közé a nőkhöz tartozni, akik a maguk szűk környezetében elkezdenek rendet tenni, akik hangosan, indulatosan, erősen és okosan mutatnak példát egy következő generációnak – nemcsak a kislányoknak, de a kisfiúknak egyaránt.
„Hülye ribanc” – morogta Ted Yoho republikánus képviselő nem létező bajsza alá a Kongresszus lépcsőjén, de úgy, hogy Alexandria Ocasio-Cortez is hallja. A harmincéves New York-i demokrata képviselő sok mindennel találkozott már (fiatal, sikeres latin nőként egy ekkora fiúklubban, mint a képviselőház, nem csoda), de, mint mondta, ez azért őt is meglepte. Yoho egyébként, akivel addig sosem találkozott Ocasio-Cortez, előtte még gusztustalannak és bolondnak is titulálta képviselőtársát. Yoho mellett ott állt Roger Williams (szintén republikánus) képviselőtársa. Nem szólt közbe, nem tett semmit. Azt, hogy „fucking bitch”, már tényleg csak mellesleg tette hozzá, amikor „vitapartnere” úgy döntött, inkább odébb áll; szerencsére az egészet végighallgatta egy riporter is, aki rögtön posztolta is az esetet Twitteren.
"Fucking bitch" says Florida's @RepTedYoho while accosting @AOC on the steps of the U.S. Capitol, according to report https://t.co/R86slGWKDs
— Quentin Young (@qpyoungnews) July 21, 2020
Ocasio-Cortez gyorsan reagált: „Hiszitek vagy sem, jól kijövök képviselőtársaimmal. Tudjuk, hogy kell az összetűzéseket a bizottsági ajtókon belülre tartogatni.”
De hahó, a ribancok legalább odateszik magukat!
A történet itt véget is érhetne, egy fehér, öreg, férfi politikus bunkó volt (nagy ügy, ezer ilyet láttunk már és messzire sem kellett mennünk), a nő, akit megsértett, lazán lerázta magáról, az élet megy tovább. Szerencsére nem így történt.
A két ügy – a Budapesten boldogulni próbáló lányé és Alexiandria Ocasio-Cortezé – teljesen máshol és más közegben játszódik, mégis ugyanarról szól: hogy a férfiak nem egyszerűen ocsmányul bánnak és beszélnek a nőkkel, hanem teljesen természetesnek veszik azt, hogy a nők dolga ezt tűrni. Ha esetleg mégsem tűrik, na, akkor lesz belőlük „hülye picsa”.
Ami különbözik, méghozzá nagyon különbözik, az a kimenetel. Egyiküknek ugyanis nincs lehetősége kiállni magáért – vagy azért, mert konkrétan, fizikailag nem képes visszaszólni, vagy azért, mert nincs felvértezve nyelvileg, mentailitásban, azaz egyszerűen nem kapcsol, hogy ér megvédeni magát –, a másikuknak van. Ocasio-Corteznek ugyanis ott a széke a Kapitóliumban, az előtt pedig ott egy mikrofon, azaz, ha akarja, tíz percre övé a szó és senki nem szólhat közbe. Akarta.
Fotó: Scott Eisen/Getty Images
Yoho pont úgy reagált, ahogy várható volt tőle: először tagadott mindent, legfeljebb annyit ismert el, hogy azt mondta, „baromság” (bullshit), amit a képviselőnő korábban a New York-i bűnözés és a társadalmi bizonytalanság összefüggéseiről mondott. (Ez is megérne egy külön cikket: miért hiszi azt egy épelméjű, elvileg művelt honatya, hogy a kettőnek nincs köze egymáshoz?) Azt mondta, a „csúnya szavakat” nem közvetlenül Ocasio-Corteznek címezte, azokat csak kiragadták kontextusukból és „úgy tálalták a sajtóban”, mintha őt szidalmazta volna. Akárhogy is, a „félreértésért” elnézést kér. Ez klasszikus kamubocsánatkérés, az amerikai köznyelvben non-apologyként emlegetik, lényege, hogy egy közszereplő csak úgy tesz, mintha bocsánatot kérné, valójában sértett kisgyerekként még mindig a saját igazát védi. A legszebb része talán az volt, hogy
negyvenöt éve vagyok házas, két lányom van, nagyon is tisztában vagyok a szóhasználatommal.
Végül is ez, hogy a saját családjára hivatkozott, azt üzenve ezzel, hogy „házas vagyok, lányaim vannak, tehát jó ember vagyok”, csapta ki a biztosítékot Ocasio-Corteznél. Kapitólium-beli beszédét szó szerint, egy kicsit szerkesztve idézzük.
Mentem a dolgomra a lépcsőn, amikor Yoho képviselő az arcomba nyomta az ujját és gusztustalannak, őrültnek nevezett. És veszélyesnek. Mondtam neki, milyen bántó, mire tett pár lépést, és azt válaszolta: én vagyok bántó? Bementem szavazni, azért, mert a választóim ezért küldtek ide: hogy harcoljak értük, hogy legyen fedél a fejük felett, hogy méltó életet élhessenek. Majd kiléptem az épületből, riporterek is voltak a Kapitólium előtt, előttük nevezett Yoho képviselő hülye picsának. Ezekkel a szavakkal illetett egy képviselőnőt, aki nem csak New Yorkot képviseli, hanem az ország összes képviselőnőjét és nőjét. Mert ezzel mind szembesülünk valamilyen formában, valahol, valamikor életünk során.
Tisztázzuk: Yoho képviselő szavai nem voltak mélyen bántóak, nem sértettek vérig. Végeztem kétkezi munkát. Pincérnő voltam. Utaztam metróval, sétáltam az utcán New Yorkban. Nem új ez a stílus. Hallottam ugyanezeket a szavakat férfiaktól, pont úgy, mint Mr. Yohótól, miközben éttermekben zaklattak, kocsmákból kiabáltak ki, pont így zaklattak, miközben New Yorkban metróztam. Nincs ebben semmi új. Éppen ez a gond.
Mr. Yoho nem volt egyedül. Roger Williams képviselővel volt éppen. Ebből látszik, hogy ez nem erről az esetről szól. Kulturális jelentősége van. Arról a kultúráról szól, amelyben nincs következmény, amelyben elfogadjuk az erőszakot, az erőszakos stílust a nők ellen, és a hatalmi berendezkedésről, amely ezt támogatja. Nem csak most beszéltek velem tiszteletlenül a republikánus párt megválasztott képviselői. Tavaly az amerikai elnök közölte velem, hogy menjek haza. Egy másik országba. Ezzel azt üzente, hogy nem vagyok igazi amerikai. Florida kormányzója, Ron DeSantis annyit mondott rólam, „akármi is ez”, és ez még azelőtt volt, hogy egyáltalán felesküdtem volna.
A stílus, amely megkérdőjelezi emberi mivoltunkat, nem új. Amit látunk: egy minta. Minta a nőkkel szemben, mindenki mással szemben. Nem sértettek vagy bántottak meg ezek a kis megjegyzések. Utána úgy gondoltam, elengedem őket és hazamegyek: ez is csak egy olyan nap, mint a többi. Nem igaz? Aztán tegnap Yoho képviselő úgy döntött, szót kér, és a képviselőházban menti magát viselkedése miatt. Ezt már nem engedhettem el. Nem engedhettem az unokahúgaimnak, a kislányoknak, akikhez hazamegyek, a szóbeli és még rosszabb zaklatások áldozatainak, hogy végignézzék, ahogy a kongresszus elfogadja mindezt érvényes bocsánatkérésként. Hogy hallgatásukkal jóvá is hagyják. Ezért szólok ma fel a privilégium ügyében.
Nincs szükségem rá, hogy Yoho képviselő úr bocsánatot kérjen. Láthatóan nincs is szándékában. Ha lehetőséget is kap rá, nem él vele. Én pedig nem várok rá. Az viszont felháborít, hogy a nőket: a feleségeket, lányokat pajzsként és kifogásként használja. Mr. Yoho elmondta: nős és két lánya van. Két évvel fiatalabb vagyok, mint a kisebbik lánya. Én is valaki lánya vagyok. Az apám szerencsére már nem láthatta, hogy bánt a lányával Mr. Yoho. Az anyám viszont végignézte a televízióban, hogy milyen tiszteletlenül bánt velem. Nekem pedig most meg kell mutatnom a szüleimnek, hogy a lányuk vagyok, hogy nem úgy neveltek, hogy elfogadjam, ha egy férfi zaklat.
Ted Yoho (fotó: Melina Mara/The Washington Post via Getty Images)
Azt üzenem: a sértegetés, amivel Mr. Yoho engem illetet, azaz engem próbált illetni, nem csak nekem szólt. Amikor Mr. Yoho ilyet tesz, valójában engedélyt ad a férfiaknak, hogy ugyanezt tegyék a lányaival.
Azzal, hogy a sajtó előtt megengedte magának ezt a stílust, minden férfinak megengedi, hogy ugyanezt a stílust használják felesége, lányai és minden nő előtt, akit ismer. Ez pedig elfogadhatatlan.
Nem érdekel a világnézete. Nem számít, mennyire nem értek egyet, mennyire háborít fel, mit gondolok: ezt egyszerűen nem engedhetem meg. Nem hagyhatom, hogy bárki megváltoztasson másokat, hogy gyűlöletet ültessen a szívükbe. Hiszem, hogy az, hogy egy férfinek lánya van, nem teszi őt tisztességessé. Sem az, hogy házas. Kedvesen, alázattal bánni másokkal: ettől lesz egy férfi tisztességes. Ha pedig egy tisztességes férfi elbotlik – ahogy mind elbotlunk néha –, őszintén igyekszik bocsánatot kérni. Nem menteni akarja, ami menthető, nem szavazatokat akar szerezni, hanem szívből bocsánatot kér és igyekszik jóvá tenni a fájdalmat, amit okozott. Hogy mind tovább léphessünk.
Szeretném kifejezni a hálámat is Mr. Yohónak. Megköszönni, hogy megmutatta a világnak: egy nagyhatalmú férfi simán gyalázhatja a nőket, akkor is, ha lányai vannak, megbánás nélkül. Akkor is, ha házas, akkor is, ha fotókkal igyekszik megmutatni, hogy családos ember, gyalázhatja a nőket következmények nélkül. Ebben az országban ez mindennapos. Még a fővárosunk lépcsőin is. A legmagasabb rangú vezetőink is bevallották – bevallották! – többször is, hogy gyalázzák a nőket. Hogy ezt a stílust használják velünk szemben.
Fotó: Mario Tama/Getty Images
Innen, egy óceánnal és egy fél kontinenssel arrébb csak annyit tehetünk hozzá: ez azért így, ebben a formában határozottan sántít, nem teljes a kép ugyanis.
Mert nem csak Amerikában megy ez nap mint nap.
