Évtizedekig érezhető lesz a koronavírus-járvány hatása

Nagyezsda | 2020. Augusztus 01.
Ismét megszólalt járványügyben az Egészségügyi Világszervezet.

A koronavírus-világjárvány olyan katasztrófa, amelynek hatásait sokáig fogjuk érezni a jövőben – jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Elmondása szerint sok ország azt hitte, hogy a legrosszabbon már túlvan, miközben csak most jönnek az újabb hullámok. Olyan helyeken, ahol korábban lassabban terjedt a vírus, most még inkább nő a fertőzések és a halálesetek száma.

A járványban eddig több mint 670 ezren haltak meg, és több mint 17 millióan fertőződtek meg világszerte, amióta a SARS-CoV-2 a kínai Vuhanban megjelent. A vírus okozta Covid-19-betegség kiemelten sújtotta az Egyesült Államokat, Brazíliát, Mexikót és Nagy-Britanniát. A vírus terjedésének megakadályozását célzó karanténintézkedések súlyosan érintették a gazdaságot, sok térség egy második hullámtól tart.

Bár több mint 150 gyógyszergyártó cég dolgozik a védőoltáson, az első vakcinát a várakozások szerint csak 2021 elején lehet majd használni.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, MTI/EPA-EFE/Juan Carlos Cardenas

A legfrissebb koronavírusos-hírek az nlc-n:

Exit mobile version