Hogy megelőzzék, illetve megfékezzék az iskolai erőszakot, idén szeptembertől majdnem 500 állami fenntartású iskolában, köznevelési és szakképzési intézményben állnak munkába iskolaőrök, miután a parlament július elsején elfogadta az iskolaőrség vagy más néven iskolarendőrség bevezetéséről szóló törvényt.
Iskolaőrnek július végéig 1409-en adták be jelentkezésüket. A képzésük 40 órás pedagógiai-pszichológiai, 24 órás bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, 56 órás rendvédelmi és gyakorlati tanfolyamból, illetve egy záróvizsgából áll.
Amit az iskolaőr megtehet indokolt esetben:
- igazoltathat
- alkalmazhat testi kényszert
- megbilincselhet
- vegyi eszközt is bevethet
- gumibotot is alkalmazhat
Pest megyében havi bruttó 230, vidéken pedig bruttó 220 ezer forintot fizetnek majd az iskolaőröknek, plusz évi bruttó 200 ezer forint cafeteria.
A 24.hu kikérte az Országos Rendőr-főkapitányságtól a bűnügyi statisztikai adatokat a vádemeléssel befejeződő, bántalmazásos iskolai bűncselekményekről. (A statisztikában megjelenő számoknál a gyakorlatban valószínűleg jóval több eset történhetett, amelyek nem jutottak el ebbe a szakaszba.)
Az összes iskolaőrnek csak a 6,5 százaléka áll szolgálatba Budapesten
Az adatok szerint az elmúlt három évben Budapesten regisztrálták a legtöbb, iskolában elkövetett erőszakos bűncselekményt, összesen 91-et: majdnem annyit, mint Borsod-Abaúj-Zemplén (39) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (80) összesen. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a legtöbb iskola a fővárosban van.
Ehhez képest Budapesten mindössze 32 intézményben lesz majd iskolaőrség – kevesebb, mint fele annyi helyen, mint Borsodban. Az összes iskolaőrnek csak a 6,5 százaléka áll szolgálatba Budapesten. Eközben Nógrádban 13 bűncselekményt regisztráltak három év alatt, ám a kis megyében lényegében ugyanannyi (33) intézményben lesz majd iskolaőrség, mint a fővárosban.
A főváros mögött a második helyen Szabolcs-Szatmár-Bereg áll, ott a 2017-2019-es időszakban 80 alkalommal regisztráltak bántalmazással járó iskolai bűncselekményeket. A harmadik Hajdú-Bihar, ahol 51 esetet tartanak számon, míg Borsodban 39-et. Míg például Vas megyében 2019-ben mindössze egy vádemeléssel végződő erőszakos bűncselekmény volt, Hajdú-Biharban 21.
A rendőrség statisztikái szerint alapvetően olyan esetekben kell fellépni, amikor a gyerekek közt alakul ki konfliktus, a tanárok gyerekek általi bántalmazási kevésbé jellemző.