Aktuális

Alig egy nap alatt összegyűlt a pénz a súlyosan sérült négyéves kezeléséhez

A négyéves Pannika néhány naposan már több nehézséggel nézett szembe, mint más egy egész élet alatt.

„Soha egyetlenegy orvos sem mondta nekünk, hogy Pannika képtelen lesz majd járni – eddig. Ez most megtörtént”idézi a Blikk a négyéves Panni édesanyját, Földes-Nagy Mártát, aki a lapnak elmesélte, kislánya négy éve életmentő császármetszéssel jött a világra.

Csakhogy Panni megpróbáltatásai nem értek itt véget: lélegeztetőgépre került, később pedig kiderült, hogy agyvérzést szenvedett, ami mindkét agyféltekét érintette. A kislány azóta is csak babanyelven kommunikál, epilepsziás, a látása legfeljebb 10 százalékos, és nem tud önállóan járni sem.

Egy nap alatt összegyűlt a pénz a kis Panni kezelésére

Egy nap alatt összegyűlt a pénz a kis Panni kezelésére – Kép forrása: Facebook

Szülei a kezdetektől viszik őt terápiákra, fejlesztésekre, hogy Panni még csak véletlenül se maradjon le a fejlődésben, de nehéz helyzetben vannak, a kislány édesapja ugyanis mozgássérült. A közelmúltban kérelmet adtak be a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek egy 500 ezer forintos állítógépre, azt remélték, megkaphatják az állami támogatást. Ehhez képest elutasították őket: „Feketén-fehéren ott állt a visszautasító dokumentumban, hogy talán kerekesszékben képes lesz majd közlekedni, de többet ne várjunk tőle.”

Panni édesanya a Blikknek elárulta, nehezen tud indulatok nélkül beszélni a történtekről, különösen annak fényében, hogy kislánya, augusztus 20-án egy terápia keretében járókeret segítségével ugyan, de egyedül járt. „Sírtam, mikor elolvastam a szakvéleményt, hiszen nap, mint nap látom, mire képes Panni” – mondta, majd hozzátette, gyűjtésbe kezdtek a kislány fejlődése érdekében.

Alig 24 óra leforgása alatt összegyűlt 400 ezer forint, ami már elég volt ahhoz, hogy a család beszerezze a vágyott állítógépet a kislánynak.

Olvass még többet lélekemelő összefogásokról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top