Aktuális

Jegygyűrűt akart, trafikot rabolt

Azonnal az eladóra szegezte a fegyvert az eltakart arcú rabló, de ennek ellenére is lebukott.
gyűrű

Jegygyűrűt akart venni a barátnőjének, ezért rabolt ki egy dohányboltot egy férfi tavaly Pécsett – számolt be a Tények. Csakhogy abba a trafikba ment be, ahova naponta járt, és ahol volt élettársa legjobb barátnője dolgozott, aki azonnal felismerte, hiába takarta el a rabló az arcát. Megmondta a rendőröknek, hogy kit kell keresniük, így a férfit 45 perc alatt elfogták.

A bíróságon arról is beszélt, hogy menekülés közben megpróbálta kicsomagolni a pénzt, ezért szórta el egy részét. “Már a bűncselekmény után megbántam, mert tudtam, hogy butaságot csináltam. Ha nem kaptak volna el, akkor is, ugyanis lelkiismeret-furdalásom volt” – vallotta be. A bíróságon azt is elmondta, hogy több pénzre számított, a zsákmánya mindössze 250 ezer forint volt, de így sem tudta megtartani az egészet.

A férfi édesanyja az utolsó fillérig visszafizette a dohánybolt üzemeltetőjének az okozott kárt. Védője azt szeretné, ha a bíróság ezt enyhítő körülményként értékelné, mikor ítélet születik a fegyveres rablás kapcsán.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top