Aktuális

Koronavírusosan is tanított: előadás közben esett össze a professzor

A 46 éves nő épp órát tartott, mikor a diákjai arra lettek figyelmesek, hogy nem kap levegőt.
Tanár a táblánál

Az argentin professzor, Paola de Simone már hetek óta küzdött az új típusú koronavírus tüneteivel, ennek ellenére az internet segítségével szinte minden óráját megtartotta. Múlt szerdán is órát tartott: a huszadik század történelméről szóló óráját negyven diákja hallgatta a Zoomon keresztül, mikor a professzor váratlanul rosszul lett.

A hallgatók egy idő után arra figyeltek fel, hogy oktatójuk alig kap levegőt. Miután Paola de Simone összeesett, a diákok mentőt akartak hívni hozzá, épp ezért kétségbeesetten próbálták kiszedni belőle a lakáscímét. Csakhogy a nő már alig-alig volt eszméleténél, végül el is ájult.

Az egyik diák később elárulta, mielőtt elveszítette volna az eszméletét, De Simonénak még sikerült értesítenie a férjét. Ő hívta hozzá a mentőket is. Csakhogy hiába érkezett villámgyorsan a segítség, a professzor életét már nem tudták megmenteni. Röviddel a kórházba szállítása után meghalt a koronavírus miatt.

Olvass még többet a koronavírusról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top